Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház
Régebben kifejezetten modernnek számított, most részlegesen elbontják.
Régebben kifejezetten modernnek számított, most részlegesen elbontják.
Családi apartmanok, kemping, sportpálya és napelempark is épülhet Mátraverebélyen.
A révfülöpi kikötő melletti területet, a régi Országos Tervhivatal üdülőivel és egy leromlott állapotú kastéllyal is a Mathias Corvinus Collegium kapja meg a Népszava szerint.
Az idei második negyedévben 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak a használt lakások – derül ki az ingatlan.com legfrissebb – saját adatokon és a hivatalos statisztikákon alapuló – elemzéséből.
Novák Katalin családügyi miniszter bejelentése alapján az illetéket nem utólag kapják vissza a vásárlók, hanem egyáltalán nem kell megfizetniük.
A koronavírus-járvány után már nem ugyanazokba az irodákba fog visszatérni az alkalmazottak többsége. Az ingatlantulajdonosok és a munkaadók készen állnak az áttervezése: egyebek mellett a szellőztetés javítására, illetve a fenntartható építőanyagok használatára.
A lakásárindex országosan inkább stagnált, a fővárosban alacsonyabbak voltak a négyzetméterárak, mint tavaly, a hitelek átlagos nagysága nőtt – derül ki az ingatlanpiac harmadik negyedéves adataiból.
Egy ingatlanfejlesztő cég korrupciós ügyében tartóztatott le egy tucat embert a lengyel korrupcióellenes hivatal.
Felmondhatnak minden bérlőnek a Millenáris Parkban, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány pedig újabb ingatlanokhoz juthat, ha a törvényjavaslatot megszavazzák.
Az járhat jól az új lakásfelújítási támogatással, aki elég sok pénzt tud mozgósítani, a többieknek hitelt kell felvenniük, és az sem kizárt, hogy ha az építőipar leterheltsége még tovább nő, nagy csúszásokra kell felkészülni.
Ausztriában, Szlovákiában vagy Csehországban is magasabb a szigetelt házak aránya, mint Magyarországon.
A január 1-től induló program révén akár 3 millió forint is kapható lakásfelújításra.
A pénz egy részét a gyermekeiknek ajándékozták.
Egy Fidesz-közeli üzleti kör az évek során rendkívül jutányos áron felvásárolta a híres-hírhedt Szelényi-ház lakásainak jelentős részét az önkormányzati bérlőkön keresztül – az önkormányzat hathatós együttműködésével.
Már csak a Fundamenta kínál lakástakarék-pénztári megtakarítást.
A boltosok azt kérik, hogy a bérbeadók a járvány miatti nehéz helyzetre tekintettel ne emeljenek árat.
A miniszter szerint a csok nem feltétele az új támogatás igénylésének, egy gyermek viszont mindenképp kell hozzá. A támogatás január 1-től indul.
A lakáskiadással foglalkozók haszna akár 25 százalékkal is csökkenhetett egy év alatt, ám tömeges eladási hullám így sem várható a Takarék Index elemzői szerint.
A Magyar Posta bezárta az összes üdülőjét, többet pedig eladnak közülük. A járvány nem kímélte a céget, az első félévben 5 milliárd árbevétel-kiesésük volt, viszont a munkaerőhiány már nem sújtja őket.
Azzal, hogy az 5 százalékos lakásáfa visszaigénylésére minden csokos vevőnek lehetősége lesz, az eddig mostohán kezelt egy- és kétgyermekes szülők is jelentős pénzügyi előnyre tehetnek szert – írja friss elemzésében a Bankmonitor. Ráadásul ezt a kedvezményt – ellenben a Babaváró hitellel – az élettársak, vagy éppen a gyermeküket egyedül nevelők is igénybe vehetik.