9 négyzetméteres garzont hirdetnek havi 65 ezer forintért
Havi tízezrektől milliókig terjednek az ingatlan.com oldalon hirdetett albérletek árai.
Havi tízezrektől milliókig terjednek az ingatlan.com oldalon hirdetett albérletek árai.
hvg.hu
Egy év múlva ismét megvizsgálják a világörökségi helyszíneket. AZ UNESCO korábban az épülő Mol-torony miatt fejezte ki az aggodalmát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A főváros legértékesebb részein található bérlakások áron aluli értékesítését lehetővé tevő fideszes törvényt korábban Áder János köztársasági elnök sem írta alá. Az Alkotmánybíróság szerint a jogszabály öt ponton is ellentétes az Alaptörvénnyel, át kell írni.
A helyi lakosok aggódva figyelik, az érintett települések közül többen már jó előre jelezték is, hogy mi a bajuk a Budapest–Varsó nagysebességű vasút nyomvonalával. A várhatóan majd csak a következő évtizedben elkészülő beruházás megvalósíthatósági tanulmánytervének eredményeit a héten mutatták meg – egyelőre csak az érintetteknek.
Nem lesz nehéz kitalálni, ki lett a közbeszerzés nyertese.
hvg.hu
Sokan húzzák, hogy időpontot foglaljanak a kéményseprésre, pedig most gyorsan lehetne ügyet intézni.
hvg.hu
A város feljelentést tett az ügyben.
hvg.hu
A dadi beruházásról kormányhatározat van.
hvg.hu
Az emberek 92 százaléka saját ingatlanban lakik Magyarországon.
hvg.hu
Este hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, és ezzel, ahogyan az lenni szokott, megkezdődik a lakásbérletpiaci roham. Nem érdemes várni a kereséssel, mert aki lemarad, az magasabb áron találhat csak helyet.
Ingatlannet
Csökken a különbség a fővárosi és a vidéki albérletek ára között, ráadásul a kereslet is vidéken nőtt nagyot.
hvg.hu
A társasházi közgyűlések „egyéb rendezvénynek” minősülnek, ezekre pedig még mindig számos, ez esetben ellentmondásos szabály érvényes.
hvg.hu
Közel harmadával nagyobb a kínálat a keresletnél, a Duna House szerint mégsem igazán változnak az árak, sőt, a jobb lakások még drágulnak is.
MTI
600 ezer háztartást és így több mint 1 millió embert hagy megint az út szélén a kormány, ezúttal a hosszú távú épületfelújítási stratégiáján keresztül. A vályogházakra kimondott ítélet cinikus és kegyetlen. A kormány szerint ugyanis csak a bontás jelenthet megoldást, a házak felújítása nem javasolt, mert az értékük olyan alacsony, hogy a felújítás piaci értéken nem térül meg. A vályogházakról való lemondás amellett, hogy megint elsősorban a legszegényebb rétegeket hagyja támogatás – vagy legrosszabb esetben akár lakhatás – nélkül, egy lehetőség elszalasztása is. Szakszerű felújítással a megmenthető házak korszerű, természetes és takarékos lakóépületeket alapját adhatnák.
Feldmár Nóra
Karbantartás lesz, egy 46 éves gerinctávvezetéken fognak dolgozni.
MTI
Idén több albérletből válogathatnak a lakást kereső egyetemisták – az árak viszont így is emelkednek.
hvg.hu
A katasztrófavédelem munkatársai még 22 eltűntet keresnek a romok között.
hvg.hu
A munkaerőhiány lassítja az építkezéseket, az építőanyagok és a munkaerő magasabb ára az árakat hajtja fel.
hvg.hu
A harmadik legnagyobb drágulást az unióban Magyarországon figyelte meg az Eurostat. A lakbérek is nagyot nőttek 2010-hez képest.
hvg.hu