Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint a legkevesebb tartozást a XIII. kerület halmozta fel.
A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint a legkevesebb tartozást a XIII. kerület halmozta fel. A többségnek az intézményfenntartás és a szociális ellátások jelentik a fő problémát.
Az intézet csütörtökön az MTI-vel azt közölte: míg tavaly a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek adóssága összesen 386 milliárd forint volt, addig 2011-re ez 16,6 százalékkal, 450 milliárd forintra növekedett. Ez azt is jelenti, hogy míg tavaly átlagosan 109 ezer 238 forintnyi adósság jutott egy lakosra, addig az idén már 130 ezer 892 forint.
Az összegzés szerint a leginkább eladósodott önkormányzatok viszont nem növelték akkora ütemben a tartozásukat, mint azok, amelyek kisebb adósságállománnyal rendelkeztek. Ennek nyomán - mint írták - arra lehet következtetni, hogy a jövő évben várható szigorúbb hitelfelvételi szabályok miatt sok önkormányzat még az idén igyekszik felduzzasztani a forrásait. Ezt az is alátámasztja, hogy ezeket a kölcsönöket jellemzően nem működésre, hanem beruházásra, fejlesztésre vagy éppen felhalmozásra fordítják - tette hozzá az intézet.
Kitért arra: a legnagyobb arányú adósságcsökkentést végrehajtó XXIII. kerület "ortodox" kiadáscsökkentésre épülő költségvetési politikájának köszönhette a sikert. A jól teljesítők közül kiemelték a XIII. kerületet, ahol az intézet közlése szerint már tavaly is a legalacsonyabb volt az egy főre jutó adósságállomány; ez 2011-ben mindössze 654 forintra csökkent, miközben még növelni is tudták az önkormányzati intézményfejlesztésre fordítandó összeget. Az V. kerületben ugyanakkor az egy főre jutó adósságállomány meghaladja az 500 ezer forintot - írták.
A Magyar Progresszív Intézet megállapította azt is, hogy a megyei jogú városok és a budapesti kerületek szociális helyzetének vizsgálata szerint az átlagnál nagyobbak a szociális feszültségek olyan volt iparvárosokban, mint amilyen Dunaújváros vagy Tatabánya. Mindkét városban az átlagosnál magasabb a munkanélküliek és a rendkívüli gyermekvédelmi ellátásban részesülők aránya, és ezek a települések a teljes, illetve az egy főre jutó adósságállomány tekintetében is a lista második felében találhatók.
Dunaújvárosban mindezek mellett az átlagosnál magasabb a nyilvántartott álláskeresők száma és az egy főre jutó jóléti juttatások összege. Ez tehát a felmérés szerint azt is jelenti, hogy a rendszerváltozás okozta szociális nehézségeket a mai napig nem sikerült megfelelően enyhíteni.
Az összes adat elemzése után az intézet az idén is összeállította az önkormányzatok összesített rangsorát: 2010-hez hasonlóan az idén is a XIII. kerület áll az első helyen, megelőzve Nyíregyházát és Kecskemétet. Tavalyhoz képest nincs változás abban sem, hogy Hódmezővásárhely, Sopron, Pécs, Dunaújváros, Szolnok, Kaposvár és az V. kerület az utolsók között van, elsősorban az egy főre jutó magas, átlagosan több mint 200 ezer forintos adósságállomány miatt.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.