Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hét év szünet után magánszemélyek kezdeményezésére...
Hét év szünet után magánszemélyek kezdeményezésére hirdették meg idén az „Év Háza” díj pályázatot. A kilencvenes évek elején megalapított „Év Háza” díjra ezúttal is családi házak és a többlakásos lakóépületek tervezői pályázhattak, 2005. augusztus 1-je és 2008. július 31. között jogerős használatbavételi engedélyt kapott, Magyarországon felépült, maximum 4 lakásos lakóépülettel, lakóépület bővítéssel, felújítással vagy nyaralóépület terveivel.
Július végéig 28 épület pályázati anyagát kapta meg a kiíró, ebből végül 10 épület maradt versenyben a zsűri döntése értelmében. Valamennyi döntős házat helyszíni bejárás után értékeltek a bírálók, október 6-án, az Építészet világnapján hozták meg döntésüket.
A díjakat október 22-én adták át a Magyar Építőművészek Szövetsége Székházában.
Díjazott épületek:
AZ ÉV HÁZA 2008
Családi ház, Diósd
Építész tervező: Szentgyörgyi László
AZ ÉV HÁZA 2008’ Környezettudatos Építészeti Gondolkodás Különdíja
Családi ház, Pécs
Építész tervező: Koller József
AZ ÉV HÁZA 2008’ Fenntartható Ingatlanhasznosítás Különdíj
Társasház Budapest, Baranyai utca
Építész tervező: Mayer Brigitta
AZ ÉV HÁZA 2008’ Dicsérő Oklevél
Családi ház, Budapest, Gyöngyvér utca
Építész tervező: Bődey Attila
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.