Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
New York kellős közepén, a Lincoln Center 56-dik emeletén van a most kínált különlegesség.
New York kellős közepén, a Lincoln Center 56-dik emeletén van a most kínált különlegesség. Összesen 500 négyzetméteres, valóban körpanorámás. Az ára is egyedi: 34,5 millió dollár.
A The New York Times szerint egy informatikai guru az eladó, aki két ütemben alakította ki a szerény hajlékot. Először két egymás melletti lakást nyitott össze, majd a mellette lévő harmadikat is belenyitotta ebbe. Néhány évvel ezelőtt az első kettőt csaknem 8 millió dollárért vásárolta, a harmadik áráról nincs hír.
Egyelőre kérdéses, hogy milyen gyorsan tudja eladni ezt a különleges lakást. A luxus szegmens ugyanis ugyanúgy megérezte a válságot, mint az egész ingatlanpiac. A kivételes panoráma, az öt hálószoba és a nem kevesebb, mint nyolc fürdőszoba azonban a legkényesebb igényeket is kielégítheti.
Az amerikai lap szerint ugyanabban az épületben szintén összenyitással növelte lakásának méretét Eugene Melnyk, az Ottawa Senators hokicsapat tulajdonosa. Ez az üzletember most 17 millió dolláráért árulja 480 négyetméteres ingatlanát. Igaz, az csupán a 44-dik szinten van, úgyhogy az onnan kinéző új tulajdonos kicsit kevesebbet lát a panorámából.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.