Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megtisztelő és izgalmas kihívásnak tartotta a WHB Építő Kft.
Megtisztelő és izgalmas kihívásnak tartotta a WHB Építő Kft. az esztétikai, építészeti, s kivitelezési szempontból is rangos Duna-parti CET kereskedelmi és kulturális központ megépítését. Alapos előkészítés után csaknem húsz alvállalkozóval kezdte meg a munkálatokat olyan gazdasági környezetben, mely támogatta a PPP formában megvalósuló beruházásokat" - írta lapunknak eljuttatott véleményében a WHB Építő Kft.
A cég szerint kivitelezőként nem foglalkozott a pénzügyi konstrukcióval, tette a dolgát, tudása legjavát adva dolgozott a főváros arculatát hosszú távon meghatározó, bálnát formázó, úgynevezett CET megépítésén. Azzal sem foglalkozott, hogy időközben a PPP-programok támogatottsága megszűnt, hiszen, nem tisztük állást foglalni gazdaság- és pénzügy-politikai kérdésekben.
Kapcsolódó cikkünk:
Sajnálattal tapasztalták azonban, hogy e vitáknak akarva-akaratlanul is a kárvallottjai lettek. A munkálatokat senki által sem kifogásolt minőségben használatba vételre alkalmas szinten elkészítették, ám a létesítmény átadás-átvétele tőlük független okokból mindmáig nem történt meg. Ennek hiányában a beruházó (Porto Investment - a szerk.) - akinek a projekt finanszírozásához szükséges forrás bankhitel formájában rendelkezésre áll - nem fizette ki a kivitelezőt, aki pedig alvállalkozóinak nem képes átutalni az őket a munkájuk alapján megillető összeget. Így a WHB Építő Kft. és alvállalkozói is ellehetetlenültek, ami több mint hatszáz szakembert és annak családját érinti.
Az alvállalkozók egy részét a csőd fenyegeti. Számukra a kialakult helyzet azért is felfoghatatlan, mert a generálkivitelezővel együtt maradéktalanul teljesítették a szerződésben vállaltakat. Amennyiben a generálkivitelezőn és az alvállalkozókon kívül eső viták miatt a WHB Építő Kft. nem jut hozzá az őt megillető, senki által sem vitatott 1,5 millió eurós összeghez, valamint az 1,3 millió eurós jóteljesítési garanciához, kialakulhat a körbetartozás gyakorlata, melyet a kormány szándéka szerint is meg kell előzni, föl kell számolni.
Kapcsolódó cikkünk:
Mi a fene ez itt, a Duna partján?
A WHB Építő Kft. egyébként a korábban neki időarányosan kifizetett összegből valamennyi alvállalkozó addig elvégzett munkáját szabályosan kifizette. Amióta azonban a feladatát jó minőségben teljesítő kivitelező nem jut a pénzéhez, az alvállalkozóit sem tudja kifizetni.
A generálkivitelező eddig kimaradt minden vitából, tette a dolgát, nem tüntetett, nem készített petíciókat. Dolgozóinak, alvállalkozóinak az érdekében azonban kötelessége szót emelni, hiszen nem segélyt kér, hanem a tisztességesen megszolgált munkadíjat - írta a fővállalkozó WHB Építő Kft..
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.