Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A csaknem egymilliárd forintból, mintegy 1 600 négyzetméternyi területen kialakított piacon több mint 30 üzlet, a...
A csaknem egymilliárd forintból, mintegy 1 600 négyzetméternyi területen kialakított piacon több mint 30 üzlet, a szabadtéren kialakított fedett területen mintegy 200 árus kínálhatja portékáját, a 150 autónak helyet adó kétszintes mélygarázs építésével pedig megoldódott a vásárlóknak évek óta gondot jelentő parkolás is.
Kaposvár hitet tett az egészséges, a biztonságos helyi élelmiszerek mellett. Ezért is kapott itt külön helyet a Kaposvári Áruk Boltja. Az összességében csaknem 1,4 milliárd forint értékű beruházás első üteme lezárult, folytatásaként a régi piac területe újul meg.
A polgármester felidézve a kaposvári piac történetét elmondta: a belvárosban 1964-ben épült nagypiac bővítésére és korszerűsítésére régóta vártak a város lakói. Felmerült, hogy máshol építenek egy újat, de miután kikérték a lakosság véleményét, úgy határoztak, hogy a meglévőt bővítik a kor igényeinek megfelelően - indokolta a döntést Szita Károly.
A hazai áruk forgalmazására épült európai színvonalú vásárcsarnok a vidék megújhodásának jelképe - fogalmazott a szakminiszter, hangsúlyozva: a vidék a város számára hátországot jelent, csak együtt lehetnek erősek, csak együtt tudnak boldogulni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.