Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Csak a betonpillérek állnak, s köztük lassan derékig ér a gaz, tobzódik a parlagfű.
Csak a betonpillérek állnak, s köztük lassan derékig ér a gaz, tobzódik a parlagfű. Pedig a különféle butikok, boltok mellett Intersparnak is helyet adott volna a komplexum, színesítve a kaposvári bevásárlópalettát - számolt be a sonline.hu.
A portál szerint az első, tavaly nyár elején napvilágot látott hírek szerint az egyik épületrész áttervezése miatt állt le az építkezés, aztán az is kiderült, az építésvezető már el is költözött Debrecenbe. Lassan másfél esztendeje áll tehát az építkezés, s információink szerint egyre kevesebb a remény, hogy valaha is megnyitja kapuit a bevásárlóközpont.
A beruházó ugyanis komoly gondokkal küzd. A Kapos Reál Kft.-t tizenhárommilliós jegyzett tőkével erre projektre hozta létre a fővállalkozó Gropius Építőipari és Kereskedelmi Zrt., amely korábban a hazai építőipar egyik vezető vállalkozásának számított. A cég milliárdos építkezésekben vett részt, a nevéhez fűződik többek között a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. fővárosi, a Lidl Magyarország székesfehérvári, szigetszentmiklósi és hejőkürti logisztikai központjának megépítése - írta a lap.
A fentiek ismeretében szinte érthetetlen, miért álltak le a kaposvári beruházással, főként, hogy hasonló típusú üzletekből több tucatnyit megvalósítottak már. A lap úgy tudja, hogy a bevásárlóközpont egy banki hitel miatt lehetetlenült el: a Kapos Reál Kft. az MKB Banktól remélt hitelt a beruházás befejezéséhez, s bár Budapesten rábólintottak a szerződésre, az MKB német tulajdonosa, a müncheni Bayerische Landesbank megvétózta a hitel folyósítását. S ezzel úgy tűnik, befellegzett a projektnek. "A területre nincs bérleti szerződésünk a Kapos Reál Ingatlanfejlesztő Kft.-vel" – válaszolta Fehér István, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője –, az üggyel kapcsolatos felvilágosításért forduljon a Kapos Reálhoz." - közölte a sonline.hu.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt. De a politika és az ideológia felülírja az ország nemzetbiztonsági érdekeit, akadályozva a konfliktus lezárását.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.