Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Új „mini ipari park” létesülhet a megyeszékhely keleti külterületén.
Új „mini ipari park” létesülhet a megyeszékhely keleti külterületén. Erről számolt be az érdeklődőknek valamint a média képviselőinek a Tata-Projekt megvalósítását irányító társaság vezetője, Solti Péter - írta a kemma.hu.
A helyszíni sajtótájékoztatón kiderült: barnamezős beruházásról van szó, amelynek első ütemében egy kétezer négyzetméteres ipari csarnokpár épül. Ennek tervezett költségvetése mintegy négyszázmillió forint, aminek felét az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatás teszi ki. "A kis- és középméretű vállalkozásokat célozzuk meg, amelyek önerőből nem képesek megoldani a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket. Már középtávon szeretnénk hozzájárulni ezen cégek gyarapodásához, a régiós munkahelyteremtéshez, ezzel együtt a települési adóbevételek növeléséhez" – fogalmazott Solti Péter a lap szerint.
Összességében csaknem ötezer négyzetméteren húznának fel csarnokokat, amelyeket a vevői illetve bérlői igények szerint alakítanának ki. A fejlesztési terület minden közművel rendelkezik, az M1-es autópályáról könnyen megközelíthető, a kemma.hu szerint a tervezett átadás időpontja jövő év júniusa.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.