szerző:
hvg.hu

Még csak a bontásnál tartanak az Operaház felújítási munkálatai, pedig egy év múlva újra kellene nyitnia. Drágult is a beruházás, 14-ről akár 50 milliárdra is nőhet a végösszeg. A csúszás fő oka az, hogy még nem tisztázódott, milyen legyen a rekonstrukció.

2019 szeptemberére tűzték ki a felújított Operaház megnyitását, de bizonyosnak látszik, hogy csúszni fog – írta a Napi.hu. Az ok az, hogy még most sem dőlt el, hogy milyen legyen a rekonstrukció, történetileg hű és aprólékos, vagy gyors. 

Közben viszont a költségek nőnek; a tavaly meghirdetett 19 milliárdot először 14 milliárdra mérsékelte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), majd egy kormányhatározat 7 milliárddal megtoldotta azt. Az Operaház színpadtechnikájának költsége ezen felül nettó 6,3 milliárd (bruttó 8 milliárd) forint lett, így a teljes beruházás már 30 milliárd forintnál tart, viszont a Napi által megkérdezett szakértők szerint a kiindulási összeg eleve irreálisan alacsony volt. Azóta jelentősen emelkedtek az építőipari árak, így minimum 40, de inkább 50 milliárdos lehet majd a végszámla.

Erről az összegről azonban még nem született kormányhatározat, viszont közben úgy tudni, épp az aprólékosabb – és így nyilván drágább – rekonstrukciós tervet fogadták el. 

A Napi szerint Emmi Fürjes Balázst, a Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkárt kérte fel a költségek átszámolására, ő viszont aki a feladatot a Városliget Zrt.-nek passzolta.

A felújítási munkát végző W-É-L Opera Konzorcium – amelynek tagjai a West Hungária Bau Kft., az Épkar Zrt. és a Laki Épületszobrász Zrt.  állítólag  20 milliárdért vállalta volna a felújítást – ebből lett először 14, majd milliárd forint. Az építkezés még csak a bontási fázisban van.

Két év múlva egyébként felújítják az Erkel Színházat is. 2013-ban ugyan volt egy felújítás, de akkor meglehetősen olcsón, 2 milliárd forintból oldották meg. Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója szerint viszont épp szükség van egy alaposabb felújításra is, ennek költségét 30 milliárd forintra becsülte.

Az Operaház kommunikációja a cikk megjelenése után arról tájékoztatta lapunkat, hogy "a 249/2016-os számú, 2016 augusztusában megjelent kormányrendelet bruttó 23,2 milliárd forintot biztosított a Magyar Állami Operaház korszerűsítésére. Erre az összegre az Opera két közbeszerzést indított. A 2017 szeptemberében a színpadtechnikai tenderen egyedüli pályázóként indult és nyertesnek kihirdetett W-É-L Opera Konzorcizum nettó 25, azaz bruttó 32 milliárd forintról szóló árajánlatot tett, amit a Magyar Állami Operaház saját jól felfogott érdekéből (és nem az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérésére) alkudott le bruttó 14,2 milliárd forintra a műszaki tartalom változásaival együtt, hogy a munkálatok a bezárt Operaházban még 2017 szeptemberében elindulhassanak. Mivel az eredeti tervek négy évvel ezelőtti árak alapján készültek, az építőipari konjunktúra és az anyagok drágulása miatt mintegy 30 százaléknyi további költés is szükséges. A Kormány 1264/2018-as számú, idén júniusi határozatával bruttó 7 milliárd forintot biztosított is ezekre a feladatokra. Így a generálkivitelezés összege bruttó 14,2 milliárdról bruttó 21,2 milliárdra növekedett, az Opera korszerűsítésének összköltsége pedig bruttó 23,2 milliárdról bruttó 30,2 milliárdra.  Ha a Kormány rövidesen az ún. történeti helyreállítás mellett dönt, amelyet a kiköltözés és a jelentős bontások közben szerzett információk függvényében tartunk fontosnak, akkor még egy építési feladatkör hárul az Operára, de a bruttó 50 milliárdos mértéket még ez sem éri el, és az összegből 10-12 milliárd Ft ÁFA. (A teljes összeg továbbá tartalmaz több kisebb-nagyobb ingatlanvásárlást is az Operaház közvetlen környezetében – önkormányzati ingatlanok – valamint az Erkel Színház üzemi területének átépítéséről szóló megvalósíthatósági tanulmányt is.) A 2016-os kormányrendelet által biztosított bruttó 23,2 milliárdos alapösszeg másik jelentős tétele a nettó 6,3 milliárd/bruttó 8 milliárd forintos színpadtechnikai beruházás, amit hosszas tárgyalássorozat és pereskedés után a BOSCH Rexroth nyert el 2017 decemberében. Ez a projekt a szoros árversenynek köszönhetően a tervezett összeghatáron belül maradt. Bár a színpadtechnikára külön közbeszerzés indult, az összeg nem választható el az Opera korszerűsítésére megítélt, fent említett 23,2 milliárdos főösszegtől. A sajtó állításaival szemben az Erkel Színházat, hazánk legnagyobb színházát 2013-ban 1,2 milliárd Ft + áfából tettük újra játszásra alkalmassá."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gyerekekre veszélyes bébijárműveket vontak ki a forgalomból

Gyerekekre veszélyes bébijárműveket vontak ki a forgalomból

Kurz: A Strache-videónak büntetőjogi következményei is lehetnek

Kurz: A Strache-videónak büntetőjogi következményei is lehetnek

Trump mintha csak ki akarná provokálni az alkotmányos vádemelési eljárást

Trump mintha csak ki akarná provokálni az alkotmányos vádemelési eljárást

Ön észrevette a "Szeretlek, Zsolti"-feliratot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében?

Ön észrevette a "Szeretlek, Zsolti"-feliratot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében?

Ugrik, szaltózik, épp csak nem ugat: mókás robotkutyát fejlesztettek

Ugrik, szaltózik, épp csak nem ugat: mókás robotkutyát fejlesztettek

Strache-botrány: Orbán új szövetségesein ott a hazaárulás bélyege

Strache-botrány: Orbán új szövetségesein ott a hazaárulás bélyege