Nézze meg videón, hogyan nyomtatnak ki egy házat

Az elmúlt években több cég is nyomtatott már házat, olyat azonban még nem, mely akkora, hogy öt ember kényelmesen elférjen benne. A Ramdani család az első família a világon, akik nyomtatott házban élhetnek.

  • hvg.hu hvg.hu
Nézze meg videón, hogyan nyomtatnak ki egy házat

Az Yhnova project során egy több mint 300 négyzetméteres házat nyomtattak a franciaországi Nantes városában. A nyomtatás 54 óráig tartott, de még négy hónap kellett ahhoz, hogy a tetőt és a nyílászárókat is ráhelyezzék – írta a BBC.

Az épület egyébként 20 százalékkal kevesebbe (232 ezer dollárba, azza körülbelül 64 millió forintba került), mint a hagyományos módon épített házak. A technológia évről évre olcsóbb lesz, néhány év múlva negyedannyiba fog kerülni, és a noymtatás időtartama is rövidül – a következő projektet már 33 órára vállalja a cég.

Az épület hajlított falai a nedvességet hivatottak elvezetni. A nyomtató két réteg poliuretánt nyomtatott, ezt öntötték ki cementtel. A házban minden készülék okostelefonnal vezérelhető. Az építkezést Nantes városa finanszírozta, szociális bérlakásnak épült.