Csodaszép a panoráma Tihany új kilátójából
Új kilátót avattak a tihanyi Apáti-hegyen.
Új kilátót avattak a tihanyi Apáti-hegyen.
MTI
MTI
hvg.hu
Az eredeti tervek szerint szeptemberre kellett volna befejeződnie a Szusza Ferenc Stadion felújításának, de nagyobb baj, hogy a klub szerint a már elvégezett munkálatokkal sincs minden rendben.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyre fontosabb a lakáshitelesek számára a kiszámíthatóság. Az idén ugyanis többségbe kerültek a hosszabb távra – legalább egy évre – fix havi törlesztőrészletet garantáló hitelek. Régiós összevetésben még mindig magas az új lakáshitelek piaci átlagkamata, de a piacon elérhető legjobb hitellel csökkenthetőek a hitelkiadások.
hvg.hu
Kissé elforgatják az új Vasas-stadiont a jelenlegihez képest - közölte a klub, amely közzétette az új aréna helyszínrajzán.
hvg.hu
A szakértők szerint már csak stagnáló árakról beszélhetünk.
hvg.hu
Nagyon nehéz előre jelezni, hol, milyen erősségű földrengés várható – erősítette meg az egyik tekintélyes németországi kutatóközpont szakértője, aki az olasz földrengéssel kapcsolatban nyilatkozott. A vasárnap reggeli földmozgás több mint ötezer műemlékben tett kárt Olaszországban.
MTI
MTI
hvg.hu
Mintegy 62 milliárd forintnak megfelelő összegből építenék fel a legújabb modern művészeti múzeumot Berlinben, amit a pekingi Madárfészek-stadion építészeivel terveznek.
MTI
MTI
hvg.hu
A kormány Noll Tamás Ybl-díjas építészt kéri fel a Dél-budai Centrum tervkoncepciójának elkészítésére – tartalmazza a "szuperkórház" helyszínéről szóló kormányhatározat, amely a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
2018 februárjáig megújul a pécsi tévétorony kilátószintje és az építmény környéke – erről döntött csütörtökön a pécsi közgyűlés.
MTI
Az ötvenmilliónál drágább ingatlanok vevőinek már 16 százalékát teszik ki külföldiek. A vevők bő harmada ázsiai, elsősorban kínai.
MTI
Jövőre indul a Kopaszi-gát mellé tervezett BudaPart városnegyed építése, a végeredmény csak egy évtized múlva lesz látható. Árendás Gergely, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója az Urbanistának mutatta be a terveket.
hvg.hu
A társasházak építésére kiadott engedélyek száma több mint 230 százalékkal nőtt Magyarországon az idei év második negyedében, ez pedig az Eurostat adatai szerint a legnagyobb bővülés uniós összevetésben. De nem csak lakásépítési kedvben, hanem az ingatlanárak drágulásában is Magyarország vezeti az európai uniós rangsort.
hvg.hu
Ha tudja a választ, itt egy videó arról, hogy mi az oka.
hvg.hu
Koszovói források szerint magyar kamatmentes kölcsönből magyarok fogják megépíteni az új koszovói stadiont, de Szijjártó Péter külügyminiszter – aki elvileg nem is tárgyalt az ügyben – szerint ez csak egy lehetőségként merült fel.
hvg.hu
A Blikk derítette ki, hogy Simonka György újkígyósi háza valójában az unokahúga nevén van, és a politikus havi 60 ezer forintért bérli – papíron. A lap úgy értesült, hogy a birtok eladásának köze lehetett ahhoz, hogy a fideszes képviselő korábban kezességet vállalt egy cég banki hitelére, amit végül nem tudtak fizetni. Simonka György azonban ezt cáfolta.
hvg.hu
Két és félszer nagyobb az ütem, mint az uniós átlag.
hvg.hu
Első fokon tárgyaltatná újra a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladási ügyét a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – írja a Magyar Idők. Arra hivatkoznak, hogy a Budapest Környéki Törvényszék tavaly szerintük rosszul értékelte a bizonyítékokat, és nem is tárta fel teljesen az adásvétel körülményeit, amikor felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt Székely Árpád nagykövetet és bűnpártolással vádolt társait.
hvg.hu
Személyi sérülés nem történt, de a Tóra-tekercsek és értékes imakönyvek égtek el. Az épület is súlyosan megrongálódott.
hvg.hu
A városvédők sürgetik, hogy vigyázzanak jobban az ulmi nagytemplomra Németországban, és védjék hatékonyabban a műemléket azoktól, akik a tövében könnyítenek magukon rendszeresen. A vizeletben lévő só és savak rongálják ugyanis az épületet.
hvg.hu