2014 tavaszára újulhat meg a Várkert Bazár, aláírták a szerződést

Aláírták a Várkert Bazár fejlesztésére, valamint a budai Vár és környéke közlekedés-fejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázat kivitelezői szerződését csütörtökön. A három pályázó közül a nettó csaknem 9 milliárdos ajánlatot adó Swietelsky-WHB konzorcium szerződhetett a Várgondnokság Nonprofit Kft.-vel és az I. kerületi önkormányzattal.


Az új szabályok sem oldják meg az építőipari lánctartozásokat?

Március közepétől Magyarországon is kötelező lesz 30 napon belül kifizetni a beszállítóknak az árut, illetve a szolgáltatásokat, egy tavaly elfogadott uniós irányelvet kell addig beemelni a hazai jogrendbe. Az építőipar gondjait ez nem oldja meg, legfeljebb enyhíti a problémákat - írja a Népszava.


Új koncertpalota épülhet Münchenben

Új koncertpalota épülhet Münchenben, a bajor fővárosban, ahol évek óta zajlik a vita arról, hogy miként lehetne egy világvároshoz méltó modern klasszikus zenei koncertközpontot létrehozni.


Idén kezdődik az M4-es építése

Évtizedes adósság törlesztéseként várhatóan ebben az évben megkezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építése, lényegesen javítva ezzel Szolnok és térsége közúti közlekedésének színvonalát - jelentette ki Szalay Ferenc fideszes polgármester, országgyűlési képviselő a települést érintő fejlesztési tervekről a város vállalkozóinak Hozam Klubjában szerdán tartott előadásában.


Júniusban jönnek a látványtervek a múzeumi negyedről

Június végére kell előkészítenie az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes nemzetközi tervpályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának - olvasható a szerdai Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározatban.



Milliárdos beruházás Budapest nyugati kapujában

Csaknem egymilliárd forintot fordít az Alkotás Point új tulajdonosa fejlesztésekre, beruházásokra. Az irodaházat ingatlanalap-kezelő társaságán, a Heitman European Property Partners IV-en (HEPP IV) keresztül, tavaly januárban felvásárló chicagói központú Heitman a gazdasági válság ellenére is megkezdte az irodaház átépítését, környezetbarát átalakítását. A fejlesztések 2013-ban is tovább folytatódnak a Budapest nyugati kapujának is nevezett épületkomplexumban.


Itt van Budapest egyik legizgalmasabb épülete

A főváros egyik legizgalmasabbnak bizonyuló épülete a felújítás alatt álló BMC (Budapest Music Center), amelyet sikerül úgy rendbe hozni, hogy megőrizte hagyományait, mégis modern. Az egy nap a városban blog megmutatja, hogyan.


Mire kell figyelni a családi ház szigetelése során?

A családi házak két legnagyobb problémája a rossz szigetelés, valamint a nem megfelelően illeszkedő nyílászárók. A tíz évvel korábban bevett szokásnak tekinthető 50 milliméteres szigetelés helyett mára inkább a 250-300 milliméteres a gyakorlat, ennek használata már jelentős megtakarítást eredményez a fűtési költségekben, valamint érezhetően csökkenthető a hőveszteség. A Lakásfókusz blog összeszedte, mire érdemes figyelni az előkészületek során.








"Az új ingatlanadó annyi lenne, mint a villanyszámlánk!"

Egy Budapest tőszomszédságában lévő település a kieső bevételeket komoly mértékű építményadóval kénytelen befoltozni. Pilisborosjenőn indulatokat szül az ingatlanadó mértékének növelése. A vitákban régi sérelmek, őslakosok és kiköltőzök közötti ellentétek is felszínre kerülnek. Riport.


Már elég olcsó a befektetők megjelenéséhez a budapesti lakáspiac

A budapesti lakásárak a középmezőnyben vannak egy 94 várost vizsgáló felmérés szerint, a hazai ingatlanpiac kilátásai pedig kifejezetten jók. Mindenképpen ajánlott befektetési célpont egy szaklap összeállítása szerint, ugyanis 5-ös skálán 4-esre osztályozták a hozamok szerint a 8,1 százalékos éves megtérülést alapján.