A Közgép a Balatont is beveszi?

Világszínvonalú vitorlásbázis lesz Balatonfüreden – állapodott meg a város vezetése és a Magyar Vitorlás Szövetség. A szövetség vitorlás telepét a Közgép és a Swietelsky bevonásával turbózzák fel ehhez.


90 ezer használt lakás cserélt gazdát tavaly

Tavaly 90 ezer használt lakás cserélt gazdát a magyar ingatlanpiacon, ugyanannyi, mint 2011-ben. Az árengedmény meghaladta a 13 százalékot - közölte az Otthon Centrum franchise hálózat, az MTI-hez eljuttatott elemzésében.



A bedőlt ingatlanprojektek tartják életben a piacot

A 2011-es statisztikák javuló ingatlanpiaci környezetre utaltak, 2012 tükrében azonban ez a fellendülés sajnos csak átmenetinek mondható. Az idei évet tekintve minden ingatlantípus esetén láthatók ígéretes jelek, de a gazdasági növekedés hiányát semmi sem tudja ellensúlyozni a szektor egésze számára – hangzott el a CBRE évnyitó sajtókonferenciáján Budapesten.


Garzon, amely hatszobás lakásnak tűnik

A kis lakások mindig nagyon keresettek, főleg az olyanok, amelyek egy sor kreatív ötlet révén sokkal többet tudnak, mint ami alapértelmezésben beleférne a garzon léptékbe. Mint például ebbe a New York-i 40 négyzetméteres lakásba. A Pénzcentrum lakásbemutatója.


Egyre messzebb a Colosseum restaurálása

Bírósági viták késleltetik a római Colosseum helyreállítását. Az olasz közigazgatási bíróság január végére halasztotta a döntést arról, mikor kezdődhet el az ókori műemlék restaurálása.


Ahol már rekordokat döntögetnek a lakásárak

Úgy fest, az amerikai lakáspiacon véget ért a válság, 2012-ben kiemelkedően jó évet zártak az ügynökségek, főleg a luxuslakások mentek nagyon. Pénz tehát van és most már erősödik a vásárlási hajlandóság is olyannyira, hogy rekordmagasságba sikerült tornászni egy New Yorki luxuslakás árát.


Ismét tarolni fog a panelház?

A jövő otthona lehet az előregyártott, hagyományos küllemű ökoház, legalábbis sokan tartják a jövő épületeinek az előregyártott elemekből készülő, újgenerációs házakat.




Félmilliárd forint állami pénz a szikszói Hungaroringnek

Sok más mellett a "Hell Ring Hotel Szikszó" projekt is megért félmilliárd forintot az Új Széchenyi Tervnek, érdekes azonban, hogy milyen megfontolás indokolhatja egy újabb autóversenypálya projekt indítását, miközben az éppen futó "beruházás" (Savoly) is már-már tragikomikus fordulatokat vesz.


Több az A-kategóriás iroda a piacon

A budapesti A-kategóriás irodapiacon 100 312 négyzetméterre volt kereslet a tavalyi negyedik negyedévben, ugyanakkor a rendelkezésre álló terület két átadással, 20 600 négyzetméterrel bővült - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) hétfőn az MTI-vel.




Uniós forrásokból pörgött az ingatlanpiac

A végtörlesztés mellett az azzal egyszerre induló, a vállalkozásoknak uniós forrásokból nyújtott Kombinált Mikrohitel Program is élénkítette tavaly az ingatlanpiacot, a február végéig kitolt konstrukció vidéken még erős hónapokat hozhat.





Milliárdos fejlesztések Balatonfüreden

Közel egymilliárd forint pályázati pénzt nyert a város, illetve füredi vállalkozók a helyi turisztikai attrakciók fejlesztésére. Amit lehet, felújítanak, a strandokat pedig alaposan rendbe hozzák. Hozzáfognak az új uszodához és a vasúti pályaudvarhoz is.