MN: gyakran vitatja a NAV az ingatlanok vételárát
Az adóhatóság 13 ezer esetben nem hitte el az ingatlan vételárát - írja a Magyar Nemzet.
Az adóhatóság 13 ezer esetben nem hitte el az ingatlan vételárát - írja a Magyar Nemzet.
MTI
A kormány tervei szerint öt év múlva adják át a megújult Városligetet az új múzeumi negyeddel. A projektre a kormány 120 milliárd forintot fordít, jórészt uniós forrásból - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten.
MTI
A világ legforgalmasabb repülőterei nem a nyugati országokban találhatóak majd meg, hanem Törökországban, Kínában és az Egyesült Arab Emirátusokban. Rengeteg kifutópálya, gigantikus számok.
hvg.hu
Új irodát nyitott a Google Izraelben - a visszajelzések alapján igazán lenyűgöző lett.
hvg.hu
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) áprilisban ismét megrendezi a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjét, a Budapest100 programot, amelyre még jelentkezhetnek azok a fővárosi házak, amelyek 2013-ban ünneplik építésük, esetleg újjáépítésük évfordulóját.
MTI
Március 14-én kezdődik meg az Albert Stadion bontása, annak a barátságos mérkőzésnek a másnapján, amelyet a Ferencváros és az osztrák Rapid Wien vív az arénában.
MTI
Közel 200 millió forint uniós támogatást kapott egy vállalkozásokat segítő inkubátorház építésére egy projektcég, amelyet hivatalosan két magánszemély alapított, a háttérben azonban összefonódó üzleti kapcsolatokat, Budakeszin pedig egy befejezetlen, üresen tátongó épületet talált az Átlátszó.hu.
hvg.hu
Négy éven belül 20 milliárd forint értékű intermodális fejlesztést hajt végre Debrecen - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság Pajna Zoltán alpolgármesterre hivatkozva.
MTI
Fél év múlva eltűnik az utolsó II. világháborús rom is a budai Várból, őszre látogathatóvá teszik ugyanis a volt Honvéd Főparancsnokság épületét, ahol turisztikai információs központ, kávéház, vásárok, kiállítások lesznek. A csaknem 70 éve egyre romosodó épületet egyelőre nem felújítják, hanem látogathatóvá teszik. A kettő nagyon nem ugyanaz.
hvg.hu
Elsősorban a zöld területekre vonatkozó szabályokat változtatja a Balaton-törvény módosítási tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg szerdán.
MTI
Régóta lehetett tudni, hogy a Lajos utca 160-162. szám alatti irodaház bizonyos épületrészeiben a födémből származó azbesztszemcsék találhatóak. Az ingatlanban működő valamennyi bérlő, így a Budakörnyéki Járási Földhivatal irodáiban is folyamatosan mérték a levegő azbesztszintjét, de az soha nem haladta meg a határértéket - közölte a földhivatal vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.
MTI
Az elmúlt hónapban több alkalommal is az egészségre súlyosan káros mértékben mutatták ki az azbesztrost koncentrációját egy budapesti irodaház negyedik emeletén. A negyediken egy építési iroda működött, ennek munkatársai hétfőre már egy közeli szállodába mentek dolgozni, a földszinten található földhivatal pedig szerda reggelre zárt be - írja az Index.
hvg.hu
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kezdeményezte a kormánynál a hétfőn parlament elé került, a lánctartozások megállítását célzó törvényjavaslatot, amelytől szakmai vélemények szerint akár 30-40 százalékkal is csökkenhet a perek száma - mondta Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke szerdán az MTI-nek.
MTI
Az erdő művelési ágú területek kivételével minden földterület használatát be kell jelenteni, ha a földterület az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, fásított terület művelési ágban vagy halastóként van nyilvántartva - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
MTI
Józsefváros 3,8 milliárd forint támogatást nyert el a Magdolna negyed program harmadik ütemére az Új Széchenyi-tervből, a szociális városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint.
MTI
Átadták a 4-es metróhoz kapcsolódó, körülbelül száz férőhelyes Rákóczi téri mélygarázst szerdán, Budapesten. Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy a beruházás 1 milliárd 250 millió forintba került.
MTI
A konyhakerteket nem, csak a zártkerteket kell regisztrálni március végéig, fizetni pedig a tervek szerint senkinek nem kell az eljárásért, aki már fizetett, annak is visszatérítik a pénzt - hangzott el az InfoRádióban.
hvg.hu
Athén eladja Korfu egy részét az amerikai NCH Capital befektető cégnek, 23 millió eurót kasszíroznak a görögök a dobra vert 50 hektárért.
hvg.hu
Az európai piac befektetési forgalma 13,5 milliárd eurót tett ki 2012 utolsó negyedében, szemben az elmúlt évek átlagos 9 milliárd eurós negyedéves forgalmával.
MTI
Éves összehasonlításban a tavalyi év utolsó negyedévében 0,9 százalékkal nőttek a lakáscélú ingatlanok árai Szlovákiában, 2008 óta ez volt az első eset amikor drágultak az ingatlanok - derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
MTI