Áresés a kereskedelmi ingatlanoknál Európában

Európában folytatódott a kereskedelmi ingatlanok értékének csökkenése: 2012 második negyedévében mintegy 0,9 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb európai értékbecslési jelentéséből.


Éledezni látszik a lakásbérlés

Budapesten az európai átlaghoz viszonyítva rendkívül alacsony a bérelt lakások aránya, nem hivatalos becslések szerint 10 százalékot alig meghaladó, bár nehéz kalkulálni a bejelentés nélkül bérbeadott lakások arányát. A lakásbérlés azonban enyre népszerűbb – igaz, ennek oka a Lakásfókusz blog szerint leginkább a kényszer, azaz a vételhez szükséges pénzek hiánya.


Budapest új jelképe lesz a CET

Budapest vezetése a főváros új jelképeként képzeli a CET épületét, ez az épület minden, ami Budapestben nagyszerű: egyszerre építészet, gasztronómia, kultúra, design, művészet, régi és új, nosztalgia és innováció egyben.


Kész az új MTA kutatóközpont szerkezete

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) lágymányosi kutatóközpontjának két mélyszintből és öt emeletből álló épülete (MTA-Q2) már szerkezetkész állapotban van.


Tovább porlik az európai ingatlanpiac

Európában tovább folytatódott a kereskedelmi ingatlanok értékének csökkenése 2012 második felében mintegy 0,9 százalékkal – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb európai értékbecslési jelentéséből. A kiskereskedelmi ingatlanok teljesítenek a legjobban, felfelé mozdultak mind az árak, mind a hozamok.



A kempingeket is csillagokkal minősítik

Tavaly nyár óta a szállodákhoz hasonlóan a kempingeket is csillagokkal minősítik, igaz, nem kötelezően. A minősített magyar kempingek jellemzően a három csillagos kategóriába tartoznak.


Változás az építési szabályozásban!

Az épületek tervezésekor a jövőben kötelezően meg kell vizsgálni az alternatív energetikai rendszerek alkalmazásának lehetőségét. Az ezer négyzetméteresnél nagyobb középületeknél 2013. január 9-től, az egyéb épületek esetében 2013. július 9-től vezetnék be a felújítások és bővítések esetén is érvényes kötelezettséget.


Drágul a cement

A költségek csökkentésével és áremeléssel igyekszik javítani jövedelmezőségét a Magyarországon is érdekelt svájci Holcim, hogy ellensúlyozza az európai adósságválság negatív hatását.


Sorra nyílnak a plázák Európában

Idén az új bevásárlóközpont-fejlesztések várhatóan 25 százalékkal haladják meg a tavalyi szintet, hogy a kiskereskedelem modern, első osztályú üzlethelyiségek iránti igényét kielégítsék. – derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatási eredményeiből.


Alig van hely a CA IMMO irodaházaiban

Több bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban, további öt pedig új bérlőként gyarapítja az irodai állományt. Új bérlő többek között az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a Buda Business Centerben, valamint a Goodyear Dunlop Tires az R70-ben. A hosszabbítások összesített területigénye meghaladja a 3000 négyzetmétert, az új bérleti szerződéseké pedig a 700 négyzetmétert.


Visszaesett az építőipar termelése

Az idén júniusban az építőipari termelés volumene kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 11,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 0,5 százalékkal volt alacsonyabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.




Így lehet sok pénzt lehet fogni a lakásenergián!

A zuhanyzás, a hűtőgép vagy a légkondicionáló egyaránt energiatemetővé válhat, ha nem figyelünk oda, így akkor is borsos lehet az energiaszámla, ha nyáron meg is ússzuk a fűtésdíjat. A Lakásfókusz blog nyári lakásenergia optimalizálást készített.


Az építőiparban halnak a legtöbben

A legtöbb halálos kimenetelű baleset az építőiparban és egyre inkább a mezőgazdaságban történik. Bár az idei év első felében a csökkenő tendencia megtorpanni látszik, az utóbbi három évtizedben egyre kevesebben sérülnek meg munkahelyi balesetben.


Mennyiért is lehet nyaralót venni?

Az ingatlanpiacok összeomlása közepette meglepően stabilnak mutatkozik a nyaralók iránti kereslet. A Lakásfókusz bloggerei az üdülő ingatlanok piacát térképezték fel.


Ismét dobra verik a 111 éves Rollins-nyaralót

Újra piacra dobták a bostoni bankár, E. W. Rollins által 111 éve építtetett Three Rivers Farmot. Az eredetihez képest jelentősen összezsugorodott ingatlan induló ára 7,9 millió dollár


Vadászati múzeumot csinálnak a hatvani Grassalkovich-kastélyból

A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kap helyet a hatvani Grassalkovich-kastélyban az épült felújítása után. A múzeumban a történelmi Magyarország vad- és halfajait, életterüket és a magyar vadászat történetét mutatják be, várhatóan 2014-től.