Kiderült, mennyit ér az Eiffel-torony

Az Eiffel-toronyt találták Európa legértékesebb műemlékének egy olasz tanulmány készítői: az "öreg hölgy" számításaik szerint 435 milliárd eurót ér. Az 1889-ben épült torony Európa leglátogatottabb műemléke, évente mintegy nyolcmillió turista keresi fel.


Madonna luxusvillát vesz Rómában

A római Aventinus-dombon szemelt ki magának egy villát az amerikai popsztár, Madonna, aki az örök városban is lakást akar vásárolni magának.



Görögország tényleg eladna pár szigetet?

A görög miniszterelnök egy francia napilapnak úgy nyilatkozott, hogy készen állnak pár lakatlan sziget eladására. Az ötlet egyáltalán nem új, korábban a németek tanácsoltak Görögországnak, hogy a kormány dobjon piacra a több ezernyi szigetből néhányat, hogy így is segítsenek országuk költségvetési lyukainak betömködésén.



A Balaton környékén szinte minden eladó

Négycsillagos szállodától kezdve csárdán át még benzinkutat is kínálnak eladásra a Balaton környékén. A penzcentrum.hu azonban óva int a befektetési célú ingatlanvásárlásoktól.


Botka szerint bakot lő a lézerprojektet gáncsoló kormány

Óriási hibát, sőt bűnt követne el a kormány a szegedi lézerprojekt leállításával, ami nemcsak a városnak, hanem az egész országnak hatalmas kárt okozna - közölte Botka László (MSZP) polgármester azután, hogy a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent cikk szerint több, az uniós tudományos nagyberuházás megvalósítását veszélyeztető banális hiba történt a fejlesztés előkészítése során. Botka szerint a projekt lemondásának okaiként csupa olyan kérdést sorol fel az újság, amely a kormány felelősségi körébe tartozik.


Tízmilliárdból újul meg a Lánchíd

Sürgőssé vált a Lánchíd mielőbbi rekonstrukciója. A 24 évvel ezelőtt felújított híd sok vasbeton pályalemeze súlyosan károsodott, katasztrófaveszéllyel azonban nem kell számolni – értesült a Népszabadság.




Napi: olcsóbb házat venni, mint építeni

Kedvezőbb lehet most családi házat venni, mint építkezni, főleg vidéken – derül ki az OTP Ingatlanpont helyzetértékeléséből, amelyet a Napi Gazdaság közölt.


20 milliárdért építik újjá az FTC stadionját

Januárban már meg is kezdődhet a jelenlegi Fradi-pálya bontása és azonnal kezdődhet az újjáépítés, miután a kormány kiemelt üggyé nyilvánította annak megvalósítását – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.


Simoréhoz hasonló fizetést húz a szegedi lézerprojekt ügyvezetője

Több, az uniós tudományos nagyberuházás megvalósítását veszélyeztető banális hiba történt a szegedi lézerprojekt előkészítése során - írja csütörtöki számában a Heti Válasz, amely szerint eközben az ügyvezető 1,95 milliós fizetése majdnem eléri a jegybankelnök jelenlegi 2 millió forintos bérét.


Napi: milliárdos ingatlanbiznisz az Erzsébet hídnál

Közel egymilliárd forintért árulják a Fővárosi Csatornázási Művek egykori irodáinak otthont adó Március 15. téri ötemeletes épületet - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A helyszínen szállodát akartak nyitni, de ez kudarcba fulladt,



Kétszázmillióval támogatja Paks a lakóépületek korszerűsítését

A paksi önkormányzat az eredeti pályázati keretet megemelve 200 millió forintot fordít az idén panel- és hagyományos technológiával készült épületek felújításának támogatására. Ötszázötven lakás energiatakarékos korszerűsítése valósul meg a városi forrás felhasználásával – közölte Hajdú János fideszes polgármester.


Vidéken érheti meg igazán a kamattámogatott hitel

A fővárosban átlagosan egy új lakás árának 12 százalékát, míg vidéken, egy nagycsalád esetén, egy új családi ház árának akár 20 százalékát is elérheti az állami kamattámogatás összege - közölte számítása eredményét az Otthon Centrum Hitel Center.



Év végéig elkezdik építeni az első szentpétervári felhőkarcolót

Az UNESCO Világörökség Bizottsága és az északi orosz nagyváros történelmi városképét védők tiltakozása ellenére megépülhet Szentpétervár első felhőkarcolója. A Gazprom-nyefty pénteken megkapta az engedélyt a 462,7 méter magas Lahta Center építésének első szakaszára.