Mennyiért lehetünk földbirtokosok?

Egy kis lovasbirtok vagy szőlő, a természet nyugalma, és egyben befektetési lehetőség. Országos körképünkből kiderül, mennyit kell áldoznia a vevőnek arra, hogy csöndes tanyán töltse a pihenés idejét.


Várostervezés: hogyan nézzen ki a tér?

Városlakók tervezhetik meg, hogyan nézzen ki a budapesti Kammermayer Károly tér: A REevolutio Budapest 2006 elnevezésű ingatlan- és térségfejlesztési rendezvény ötletgazdája, az Ecorys Magyarország Kft. tervező napot rendez pénteken.


Puffer zóna: mi lesz a régi pesti zsidónegyeddel?

Nem értett egyet a fővárosi önkormányzat várostervezési bizottsága azzal, hogy városrehabilitációs akcióterületté jelöljék ki a VII. kerület Károly körút, Király utca, Erzsébet körút, Rákóczi út által határolt részét, az úgynevezett régi pesti zsidónegyedet. Végleges döntést a Fővárosi Közgyűlés hoz csütörtöki ülésén.



Lakásvásárlás: érdemes korán választani?

Sokszor hangoztatott vélemény, hogy az újlakáspiacon, az éleződő versenyhelyzet miatt a vevő az úr. Ezt azonban lehet még tovább finomítani, miszerint a legelőnyösebb helyzetben kétség kívül azok vannak, akik egy induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolnak lakást.


Házak szerzői joggal – avagy az elfeledett tervező beleszól

Ingatlanunkat hajlamosak vagyunk egyszerű magántulajdonnak tekinteni, ahogy egyedi tervezésű bútorainkat is. Azt gondoljuk, úgy alakíthatjuk őket, ahogy csak akarjuk. Pedig ebbe a gyakran elfeledett tervezőnek is van beleszólása. Utánajártunk az ingatlanos szerzői jogoknak.


Andrássy 47.: 150 milliós vételár, meg ugyanennyi zsebbe?

A budapesti Trieszt Café tulajdonosa, Losonczy Pál, amikor megtudta, hogy eladják az Andrássy út 47-et, amelyben kávézója működik, vételi ajánlatot tett le banki biztosítékkal a Terézvárosi Önkormányzat asztalára. Hivatalos választ nem kapott, de egy tisztességtelen ajánlatot igen. Tekintélyes emberek egy pazar vacsora közben megsúgták neki, 150-200 millióért akár övé lehet az egész ház. Feltéve, hogy ugyanennyit még hozzátesz - egy aktatáskában.


Hogyan kell nyaralót venni a Balatonon?

A hatalmas kínálat és a zuhanó árak miatt sokan fontolgatják mostanában balatoni nyaraló megvásárlását. Mivel legkomolyabb állóvizünk mentén pihenni szeretnének az új tulajdonosok, a vásárlás előtt érdemes néhány szempontot figyelembe venni, nehogy a tóparti nyarak álma családi és anyagi rémálommá váljék.


Luxuskikötő épül a Duna Plaza mögött

Ötszázmillió forintos beruházással épül a Duna Plaza mögött a Prestige Yacht kikötő, amely 77 hajó befogadására lesz alkalmas - áll a Prestige Csoport közleményében, amelyet szerdán jutatott el az MTI-hez.



Lakáslízingteszt: kis önerő, nagyobb választék

Negyedévente megnézzük, milyen feltételekkel lehet önerő nélkül vagy kis saját résszel lakást lízingelni Magyarországon. Az élesedő verseny és a piaci tapasztalatok alapján szélesedik a választék: több finanszírozó több lakáshoz jutási formát is kínál.



Miért nem veszik meg a lakásunkat?

A lakását árusító tulajdonos számára kevés rejtelmesebb faj él a világon, mint az ingatlanvásárló. Hogyan és mi alapján döntenek a vételről, mi tetszik és mi nem – nehéz rájönni. Van azonban néhány alapvető tényező, amely a sikertelen eladás ismérve.


Hol, mennyiért vehetünk garázst a lakáshoz?

A garázsok jelentős részét nem, vagy csak nehezen és nyomott áron tudják eladni a beruházók. Az olcsóbb lakásoknál az ár negyedét, de akár harmadát is elérheti a garázs ára. Belvárosi területeken pedig, ahol nincs egyéb parkolási lehetőség, akár 5 millió forintot is elkérhetnek egy beállóért.


Jó üzlet az árverésen vett lakás

Ma még kevesen választják az ingatlanszerzés speciális formáját, az árverésen vásárlást. Pedig e módon 20-30 százalékkal olcsóbban hozzájuthatunk egy lakáshoz, házhoz, mintha a piacon ütnénk nyélbe az adásvételi ügyletet, a tulajdonjog átvezetéséhez pedig a vételáron kívül más költséget sem kell leróni.


Lemaradtunk az ígéretes román ingatlanpiac mögött

A piac megfigyelése, majd kisebb kaliberű befektetések eszközlése után a román ingatlanpiacon jelen lévő vezető külföldi cégek úgy tartják, hogy a romániai ingatlanpiac rendkívül ígéretes. Bár most valóságos ostrom indult, szakértők szerint a legtöbbet azok nyerhetnek a kialakult helyzeten, akik már 3-4 évvel ezelőtt munkához láttak.


Elbirtokolhatják a cégek az állami tulajdonú ingatlanokat?

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) tárgyalni akar az állami tulajdonú ingatlanok elbirtoklásának megakadályozása érdekében. A részvénytársaság jelenleg 2500 körébe tartozó ingatlannál vizsgálja, hogy jogszerűen elbirtokolhatják - e tőle az azt 15 éve használó vállalkozások.


Hogyan találjunk rá az álomingatlanra?

Még nagy választékból is egyszerű a lakáskeresés, ha rászánunk némi időt az előkészületekre. Tippjeink segítségével elérhetővé válik az ideális lakás vagy ház megvásárlása.



Lakáseladás: milyen a jó hirdetés?

Mivel a lakásvásárlóknak manapság jó dolguk van, és jelentős kínálatból választhatnak, az eladóknak érdemes úgy hirdetniük a lakásokat, hogy kitűnjenek a tömegből. Ehhez mutatunk apró trükköket.