Nem tudott javulni a magyar építőipar helyzete tavaly nyár óta
Stagnált az építőipari termelés az egy évvel ezelőttihez képest, ráadásul sokkal kevesebb új szerződést írtak alá most, mint tavaly.
Stagnált az építőipari termelés az egy évvel ezelőttihez képest, ráadásul sokkal kevesebb új szerződést írtak alá most, mint tavaly.
hvg.hu
Kapkodás van, de a lakosság még annyira nem pánikol, inkább az önkormányzatok érzik, hogy nagyon nagy baj lehet idén télen – hangzott el a Habitat for Humanity rendezvényén. Az esemény résztvevői arról beszélgettek, hogyan próbálják megoldani a politikusok, az erdészetek és a lakosság az előttünk álló tél fűtését.
Sztojcsev Iván
Aki eddig nem adott be hivatalos igényt, hogy napelemet telepítene, és csatlakozna vele a hálózatra, ezután jóval drágábban oldhatja meg a fejlesztést, ha nem éppen akkor mos, világít vagy fűt, amikor süt a nap. Felfüggesztik ugyanis a hálózatra csatlakozás lehetőségét, és mindenkinek magának kell megoldania az áram tárolását. Ez pedig nem lesz olcsó.
hvg.hu
Tömegek próbálnak tűzifát szerezni a télre, mióta a kormány bejelentette a vezetékes gáz és az áram árának emelését. Viszont azzal, hogy sok középosztálybeli is fával szeretne idén fűteni, azt sikerült elérni, hogy a szegényebbek még nehezebben juthatnak hozzá fához. Az állam pedig boldogan hátradől, mert a hivatalos elszámolás szerint a tűzifa ilyen használatával elmondhatjuk, hogy teljesül a klímacél. Ezt a jelenséget és a szilárd tüzelőanyagok használatát vizsgálja a Habitat for Humanity idei lakhatási jelentése.
Sztojcsev Iván
Mára ötszörösére nőtt a négyzetméterár a 2005-ös induláshoz képest.
hvg.hu
Szűk körben hirdetik őket és csak rövid ideig.
hvg.hu
Annyira drágul minden más, hogy hiába szeretnének az eladók több bevételhez jutni, hamarosan eljuthatunk arra a pontra, amikor már nem nagyon lehet tovább emelni az ingatlanárakat.
hvg.hu
A regionális idegenforgalmi szervezet igazgatója azt mondta: a megkérdezett vállalkozók egyike sem számol egyelőre végleges bezárással.
hvg.hu
A héten lesz négy éve, hogy megszavazta a parlament a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetését. Az utolsó napokban tömegesen kötött szerződések közül sok most jár le. Megnéztük, mire elég négy év után egy ilyen megtakarítás.
Bank360
Kijött a KSH előzetes lakásárindexe az idei második negyedévre. Az éves drágulás 22,8 százalékos volt.
hvg.hu
A budapestiek és a Veszprém megyeiek közül laknak elég sokan biztonságos távolságra a legközelebbi kórházhoz képest, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az EU legrosszabbjai közé tartozik ebből a szempontból.
hvg.hu
Márciusig csak egy Európa Liga-selejtezőre fogják kinyitni a váci sportcsarnokot.
hvg.hu
A képviselők a parti sétány eladásán kapták fel a vizet.
hvg.hu
Az EU négy tagállamában lett 20 százalék fölötti a lakásinfláció, a magyar adat a harmadik legrosszabb.
hvg.hu
Európában szinte mindenhol nőttek a bérleti díjak az utóbbi években, de sehol sem emelkedtek olyan ütemmel, mint Észtországban.
hvg.hu
Az építőipart is súlyosan érinti az infláció. A gazdaságfejlesztési miniszter új lakáspolitikát sürget.
hvg.hu
Hónapok, évek óta rohadó iskolai épületek, beázások, vastag penész, felbugyogó szennyvíz. A tankerületeknek láthatóan már akkor sem volt elég ideje, energiája és forrása az iskolák karbantartására, mielőtt az engedetlen tanárok megregulázása vált a legfőbb elfoglaltságukká. A szülők és diákok most elkezdték összeírni a károkat.
hvg.hu
Tavaly Magyarország még élen járt a lakásfejlesztésben, az idei év harmadik negyedévének adatai alapján azonban alig haladja meg a húszezret a meghirdetett projektek lakásszáma a fővárosban – foglalta össze a Duna House az új építésű ingatlanok piacának fejleményeit.
hvg.hu
A zuhanyzás sem lesz kellemes, mert hidegebb víz fog jönni a csapokból.
Eduline
Egyre többen keresik az olcsóbb fűtési megoldásokkal rendelkező, takarékosabb lakóingatlanokat.
hvg.hu