Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az alkalmi kemping összesen ezer ember befogadására lesz alkalmas.
Az alkalmi kemping összesen ezer ember befogadására lesz alkalmas. A sátrakkal, lakóautókkal és motorokkal érkezőknek 40 fontot (14 ezer forint) kell fizetniük naponta a királyi környezetért és legalább három éjszakát kell maradniuk.
Mint azt Jon Dale, a kempinget üzemeltető The Camping and Caravanning Club szóvivője elmondta, a táborhelyről gyakorlatilag látni lehet a windsori kastély tetejét, és jóval olcsóbb, mint a környező szálláshelyek - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
Az olimpiai idejére szóló helyi szobafoglalások ára akár a 200 fontot (70 ezer forint) is elérheti éjszakánként. A július 20-ától augusztus 16-áig üzemelő kempingben - II. Erzsébet királynő jóváhagyásával - összesen 286 sátorhely lesz.
A Berkshire grófságbeli park kempingezőinek elsőosztályú kiszolgálásáról egy helyi vendéglátóegység is gondoskodik majd, amely a windsori birtokon fekvő királyi földek terméseit kínálja a látogatóknak. A sátorozók alig három kilométerre lesznek az olimpia kajak-kenu versenyeinek otthont adó Dorney Lake helyszínétől.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.