Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormány nem támogatja a magáncsőd bevezetését.
A kormány nem támogatja a magáncsőd bevezetését. Derül ki az Index birtokába jutott, a Nemzetgazdasági Minisztériumból származó, a kormánynak készített előterjesztésből.
Az elmúlt évtizedben a kormányzati szervezetek többször is vizsgálták a magáncsőd bevezethetőségét; külső szervezetekkel is egyeztettek, az igazságügyi tárca korábban normaszöveg-javaslatot is készített. A dokumentum szerint az eddigi koncepciók vagy megvalósíthatatlanok voltak, vagy a valóban rászorulóknak nem jelentettek volna érdemi segítséget.
A magáncsőd lényege, hogy a fizetésképtelen adósok egyfajta csődvédelmet kapnak. A csődgondnok a bírósági adósságrendezési eljárásba az érintettek minden tartozását és minden értékesíthető vagyonát bevonná, ezzel lényegében védelmet, illetve az adósságok átütemezést biztosítva az adósoknak.
A cél, hogy az adósok a csődvédelem időszaka alatt egyenesbe jöjjenek, az eljárás végén pedig egy új ütemterv szerint rendben ki tudják fizetni tartozásaikat. Az előterjesztés azonban azt mondja: ilyen eljárásában csak akkor érdemes gondolkodni, ha az érintettek egyáltalán van értékelhető jövedelme és vagyona, amire az adósságrendezési bírósági eljárást alapozni lehet.
„Vagyontalan és a megélhetésüket is alig biztosító bevételekkel rendelkező családoknál a csődnyitásnak és a hosszadalmas és drága bírósági eljárásnak azért nincs sok értelme, mert annak eredményeképpen sem várható a tartozásaik kifizetése, sem pedig a hitelezőkkel való egyezségkötés. Hosszadalmas és drága eljárás után ugyanaz lenne tehát az eredmény: az adóson a követelés nem hajtható végre, nincs rá sem pénze, sem értékesíthető vagyona.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.