szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A fertőzés veszélyének minimalizálása érdekében azt javasolja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ebolából felépülő férfiaknak, hogy három hónapig tartózkodjanak a nemi élettől, mivel az ondóban még hosszú ideig jelen lehet a vírus.

A WHO olyan kutatások eredményeire alapozta pénteki felhívását, amelyek az ebolavírusnak a magfolyadékban való jelenlétét vizsgálták. A négy vizsgálatban részt vevő, összesen 43 páciens közül három ondójában 40, 61, illetve 82 nappal az után is kimutatták a kórokozó jelenlétét, hogy a vérzéses lázzal járó betegség tünetei megjelentek rajtuk.

Tekintettel arra, hogy ez idő alatt átadhatják a vírust szexuális úton, azt tanácsolja a felépült férfiaknak a WHO, hogy a szimptómák eltűnése után még három hónapig tartózkodjanak a nemi élettől, beleértve az orális szexet is – ha pedig erre nincs mód, mindenképpen használjanak óvszert –, és fektessenek hangsúlyt a higiéniára az önkielégítés után.

Az ebola testnedvek, így a vér, a nyál és az ürülék révén terjed. Szexuális úton való terjedését eddig nem dokumentálták. A mostani nyugat-afrikai járványban több mint 16 ezren fertőződtek meg a vírussal, a halottak száma megközelíti az 5700-at.

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye