Tetszett a cikk?

A rendszerváltás utáni magyar demokráciának voltak emlékezetesen szégyenteljes pillanatai. A Kónya-Pető vita mutatta meg először, milyen az, ha (az akkor meggyökeresedett kifejezéssel élve) bundás indulatok szabadulnak el. A tévé nyilvánossága előtti inszinuáció, Göncz Árpád kifütyülése a Kossuth téren, Torgyán "féregirtós" beszéde, az úgynevezett becsület-napi megemlékezések, az évenként ismétlődő fújolás a 301-es parcellánál, az irodalmi Nobel-díj utáni tévés zsidózás és az Erzsébet-híd blokádja mellé május 4-én bekerült a sorba a Vörösmarty téri kenderellenes demonstráció is.

A fenti jeles napok az ostobaság, az intolerancia ünnepei, egyben a magyar demokrácia gyásznapjai. A vasárnapi ellentüntetők arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy a hétköznapi, utcai vitakultúra jottányit sem fejlődött tizenhárom év alatt. A felelősség a trágárságot, az egymás iránti tökéletes süketséget, a különbözőség gyűlöletét, az egyszerű utcai hőzöngést hősi ellenállásként feltüntető jobboldali szervezőké. A Gerbeaud elé valamilyen gőzös, nemzetféltő felindulástól vezérelt, a pontosan meg nem fogalmazott "tradicionális értékeket" tűzzel-vassal védő, a "média által elfojtott" hangjukat hallatni akaró, vélt elnyomottságuk láncait letépni igyekvő tömeget vitt ki, hogy a Kendermag Egyesület demonstrálóiba minden morális megfontolás nélkül beléfojtsa a szót.
A helyzet brutálisan egyszerű: ezek az emberek nem tudják, miről van szó. Mindig éppen azt nem értik, amiről a diskurzus folyik, így most a kemény és a lágy drogok megítélésének kérdését. Ám mindegy is, mi az apropó, mert szinte semmilyen, őket is érintő ügyet, közéleti kérdést nem képesek kontextusba helyezni és értelmezni. A "nemzeti és idegenszívű" dichotómiájában élnek, s mindent csak eme teljességgel értelmetlen vonatkozási rendszerben képesek elhelyezni. Mindazt, amit a rosszal azonosítanak - a valóságshowtól a fűig - a nemzetietlenek számlájára írják, s a megoldás is mindjárt megvan: takarodjanak az idegenszívűek. E pillanatban pedig tökkelütött gügyögéssé fokozódik le minden, ami a vitát jelenthetné.
Abban a helyzetben, amely vasárnap a Vörösmarty téren kialakult, az összes józan érv, intelligens mondat érvényét veszti. Nem volt túlzás az egyik "kenderes" szervező felszólítása: mindenki menjen haza, mert a végén még vér fog folyni. Pedig a lelkesülten sípoló idős hölgy, vagy a szittyakürtjével tülkölő, ősmagyarosdit játszó fiatalember nyilván nem eleve ilyen vérgőzös; lábat töröl, ha bemegy valahova, rendesen köszön a házbeli ismerősöknek és kezet mos evés előtt. Bár akadt, aki akasztófát lóbált, s nem riadt volna vissza a "drogosok" kiirtásától sem. Bizonyíthatóan van tehát felelősségük mindazoknak, akik ellendemonstrációra szólították fel híveiket, akik a (szélső)jobboldali lapokban ébren tartják a hamis forradalmiság kultuszát, akik mítoszt teremtenek szélsőséges publicisták köré, akik a tökéletesen félreértelmezett konzervativizmus nevében nemzethalált jövendölnek, ha szóba kerül bármilyen kérdés, ami az érvek terepe volna, a Terror Háza Múzeumtól a Nemzeti Színház épületén át a kenderig. És felelősség terheli azokat a parlamenti politikusokat is, akik minduntalan közös cselekvésre szólítanak, homályosan célozgatnak, ha mozdulni kell, együtt mozduljunk. Akik híveiket nem tájékoztatni igyekeznek, hanem épp tájékozatlanságukat használják fel. A fejekben levő köd ma áthatolhatatlanabb, mint a kender füstje.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!