A fenti jeles napok az ostobaság, az intolerancia ünnepei, egyben a magyar demokrácia gyásznapjai. A vasárnapi ellentüntetők arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy a hétköznapi, utcai vitakultúra jottányit sem fejlődött tizenhárom év alatt. A felelősség a trágárságot, az egymás iránti tökéletes süketséget, a különbözőség gyűlöletét, az egyszerű utcai hőzöngést hősi ellenállásként feltüntető jobboldali szervezőké. A Gerbeaud elé valamilyen gőzös, nemzetféltő felindulástól vezérelt, a pontosan meg nem fogalmazott "tradicionális értékeket" tűzzel-vassal védő, a "média által elfojtott" hangjukat hallatni akaró, vélt elnyomottságuk láncait letépni igyekvő tömeget vitt ki, hogy a Kendermag Egyesület demonstrálóiba minden morális megfontolás nélkül beléfojtsa a szót.
A helyzet brutálisan egyszerű: ezek az emberek nem tudják, miről van szó. Mindig éppen azt nem értik, amiről a diskurzus folyik, így most a kemény és a lágy drogok megítélésének kérdését. Ám mindegy is, mi az apropó, mert szinte semmilyen, őket is érintő ügyet, közéleti kérdést nem képesek kontextusba helyezni és értelmezni. A "nemzeti és idegenszívű" dichotómiájában élnek, s mindent csak eme teljességgel értelmetlen vonatkozási rendszerben képesek elhelyezni. Mindazt, amit a rosszal azonosítanak - a valóságshowtól a fűig - a nemzetietlenek számlájára írják, s a megoldás is mindjárt megvan: takarodjanak az idegenszívűek. E pillanatban pedig tökkelütött gügyögéssé fokozódik le minden, ami a vitát jelenthetné.
Abban a helyzetben, amely vasárnap a Vörösmarty téren kialakult, az összes józan érv, intelligens mondat érvényét veszti. Nem volt túlzás az egyik "kenderes" szervező felszólítása: mindenki menjen haza, mert a végén még vér fog folyni. Pedig a lelkesülten sípoló idős hölgy, vagy a szittyakürtjével tülkölő, ősmagyarosdit játszó fiatalember nyilván nem eleve ilyen vérgőzös; lábat töröl, ha bemegy valahova, rendesen köszön a házbeli ismerősöknek és kezet mos evés előtt. Bár akadt, aki akasztófát lóbált, s nem riadt volna vissza a "drogosok" kiirtásától sem. Bizonyíthatóan van tehát felelősségük mindazoknak, akik ellendemonstrációra szólították fel híveiket, akik a (szélső)jobboldali lapokban ébren tartják a hamis forradalmiság kultuszát, akik mítoszt teremtenek szélsőséges publicisták köré, akik a tökéletesen félreértelmezett konzervativizmus nevében nemzethalált jövendölnek, ha szóba kerül bármilyen kérdés, ami az érvek terepe volna, a Terror Háza Múzeumtól a Nemzeti Színház épületén át a kenderig. És felelősség terheli azokat a parlamenti politikusokat is, akik minduntalan közös cselekvésre szólítanak, homályosan célozgatnak, ha mozdulni kell, együtt mozduljunk. Akik híveiket nem tájékoztatni igyekeznek, hanem épp tájékozatlanságukat használják fel. A fejekben levő köd ma áthatolhatatlanabb, mint a kender füstje.