Isaszegi János mérnök-dandártábornok a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Csoportjának parancsnoka a felszállás előtti búcsúztatáson emlékeztetett: az Országgyűlés június 3-ai döntése szerint az Irakban folyó stabilizációs és emberbaráti tevékenységben a nemzetközi erők részeként 300 magyar katona is közreműködik. Hozzátette: a kontingenst törzstisztek és egy szállító zászlóalj alkotják.
A katonák egy AN-26-os szállítórepülővel Törökországon át két leszállással érik el Bagdadot, ahonnan a nemzetközi erők biztosításával jutnak el Al Hillahba. A magyar szállító zászlóalj tábora Babilontól 10 kilométerre található, ahol lengyel és bolgár katonákkal laknak majd együtt, a nemzetközi többnemzetiségű erők alárendeltségében dolgoznak. A magyar katonai kontingens főerői várhatóan augusztusban indulnak el, s lengyel parancsnokság alatt teljesítenek szolgálatot.
A jövő héten az előkészítő csoport további mintegy 50 katonája is Irakba utazik. Az ő feladatuk lesz a magyar kontingens szálláshelyének kialakítása, így magukkal viszik a sátrakat, a különböző felszereléseket is. (MTI)