Tetszett a cikk?

Az Országgyűlés hétfőn ismét, az őszi ülésszakban immár negyedszer szavazta le Polt Péter legfőbb ügyésznek egy kormánypárti interpellációra adott válaszát.

Világosi Gábor, az SZDSZ képviselője az úgynevezett martinsalakos házak ügyében interpellált. "Milyen eljárásra, a közpénzek kezelésének milyen eseteire mondta ki az ügyészség, hogy azok nem valósítják meg a hűtlen kezelés bűncselekményét?" - tette fel a kérdést a képviselő. Világosi szerint az előző kormány idején, katasztrófahelyzetre hivatkozva, közbeszerzés nélkül bízták meg a felújítási, építési munkákkal a Baumag Rt.-t. Kiemelte azt is, hogy a lakóépületek építési költségei lényegesen meghaladták a méltányolható lakásnagysághoz kapcsolódó, egyébként kormányrendeletben meghatározott kereteket.
Polt Péter válaszában hangsúlyozta, hogy a martinsalakos házak kapcsán az ORFK nyomozott és megszüntette a nyomozást, mivel nem tudott bűncselekményt megállapítani. A legfőbb ügyész leszögezte, hogy önmagában a közbeszerzési eljárás mellőzése nem számít bűncselekménynek. Szerinte az új lakóházak költségigényét az Építésügyi Minőségellenőrző Kht. 110-140 ezer forintban állapította meg négyzetméterenként, majd ez nettó értékben 129 ezer forintra változott.
Világosi Gábor a választ nem fogadta el, és az országgyűlési többség is leszavazta azt 168 igen, 183 nem és három tartózkodás mellett. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egyetlen nap alatt csaknem 200 új koronavírus-fertőzöttet találtak Ausztriában

Egyetlen nap alatt csaknem 200 új koronavírus-fertőzöttet találtak Ausztriában

Jól megdrágult a friss zöldség, a gyümölcs, de a párizsi is

Jól megdrágult a friss zöldség, a gyümölcs, de a párizsi is

Egri János: „Ha nem 18 órában menne a propaganda, csak 12-ben, máris volna hat óra jó műsorokra”

Egri János: „Ha nem 18 órában menne a propaganda, csak 12-ben, máris volna hat óra jó műsorokra”