A PM cáfolja László Csaba lemondását

Hírlapi kacsának minősítette kedden a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője azt a lapértesülést, miszerint László Csaba pénzügyminiszter benyújtotta lemondását.

  • unknown unknown
A PM cáfolja László Csaba lemondását
Máté Dániel, a tárca főosztályvezetője cáfolta a Magyar Nemzet című napilap hírét, miszerint a pénzügyminiszter benyújtotta volna lemondását. A lap szerint László Csaba decemberben, a költségvetés elfogadása után távozna és erről már meg is egyezett a kormányfővel, Medgyessy Péterrel.
Máté Dániel szerint nem is került szóba a pénzügyminiszter távozása, László Csaba továbbra is be kívánja tölteni ezt a posztot. Máté a Magyar Nemzet információját hírlapi kacsának minősítette. (MTI)