Tetszett a cikk?

Bűnszervezet keretében elkövetett zsarolással gyanúsítható az a négy bűnöző, akiket az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Hivatalának (FBI) segítségével fogott el a múlt héten Magyarországon. A bűnszervezet károsítottainak száma elérheti az ezret, a kárösszeg akár 10 millió dollár is lehet.

Négy helyszínen egy időben tartott akcióban fogták el M. G. ukrán-izraeli-görög és I. Sz. orosz állampolgárt, illetve további öt személyt - mondta el Győri Tibor, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Nyomozó Főosztálya Terrorizmus és Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztályának vezetője. Az üggyel kapcsolatban később őrizetbe vették R. E. magyar, és A. O. grúz állampolgárt. Az elfogott személyek közül hármat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
A nyomozás egy orosz kötöttáru-kereskedő feljelentése alapján indult, három évvel ezelőtt. A kereskedő sérelmezte, hogy közúti és vasúti áruszállításkor a szállítási díj megfizetésén túl havonta védelmi pénzt kell fizetnie egy orosz-ukrán bűnözői csoportnak azért, hogy áruja épségben eljusson Budapestről Moszkvába. Akkor bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást, 2002-ben azonban ismét elővették az ügyet.
Győri Tibor szerint az újraindított nyomozásban tíz sértettet hallgattak ki, akik közül nyolcan tettek érdemi vallomást, megnevezve az elkövetőket. A rendőrség úgy tudja, hogy a kereskedőknek 1000-3500 dollár közötti összeget kellett fizetniük, ellenkező esetben a bűnözők megfélemlítették, bántalmazták őket. Előfordult, hogy a kereskedők áruszállítmánya közé fegyvert és kábítószert rejtettek, majd értesítették a rendőrséget. A nyomozók bizonyítékokat találtak, és megállapították, hogy a bűncselekményeket M. G. és a hozzá kapcsolódó bűnszervezet követte el.
A rendőrség szerint M. G. közvetlen kapcsolatban áll az orosz alvilág egyik vezetőjével, Szemjon Mogiljeviccsel, aki egyelőre nem gyanúsítható a bűncselekmény-sorozattal. A Szeva néven közismert bűnöző jelenleg Moszkvában tartózkodik, a nemzetközi körözés ellenére az orosz hatóságok eddig még nem fogták el.
Győri szerint a károsultak száma elérheti az ezret, s a kárösszeg akár 10 millió dollár is lehet. Robin Gazawi, az FBI Eurázsiai Szervezett Bűnözés részlegének vezetője elismerését fejezte ki a magyar hatóságnak az eredményes nyomozásért. Gazawi szerint a 2000-ben kormányközi egyezménnyel létrehozott amerikai-magyar nyomozócsoport létjogosultságát igazolja a sikeres akció. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!