Rongálás miatt nyomoz az ügyészség a Mi Hazánk plakátátragasztós akciója után
A szélsőjobboldali párt aktivistái az ARC-kiállításon ragasztottak át egy plakátot, mert szerintük családellenes volt.
A szélsőjobboldali párt aktivistái az ARC-kiállításon ragasztottak át egy plakátot, mert szerintük családellenes volt.
hvg.hu
A volt főpolgármester felvázolta, hogyan látja a hamarosan felálló közgyűlés erőviszonyait, és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
hvg.hu
Több zaklatási- és pedofilügybe keveredett papnál is tetten érthető, hogy épül össze az állam és az egyház.
hvg.hu
A nyugdíjas polgárőr a párja dédunokájához közeledett, a vádhatóság enyhének találta az első fokon kiszabott két év felfüggesztettet.
hvg.hu
Rövidesen meg kell alakulnia a Fővárosi Közgyűlésnek, azonban továbbra is éles a vita a főpolgármester-helyettes személye miatt. A szakszervezetek a jelek szerint nem kérnek Vitézy Dávidból.
hvg.hu
Az afrikai Beninben is dolgozó alapítványt és nonprofit céget Bársony-Arcidiacono Cristiana nevezte meg kapcsolatai között. Az alapítvány egyelőre nem beszél.
HVG
A párt elnöke már be is adta a kérdést a referendumhoz.
hvg.hu
Az Alkotmánybíróság szerint nem sérti az Alaptörtényt a jog korlátozása, a civilek szerint igen.
hvg.hu
Hamarosan visszatérhetnek az autók a rakpartra.
hvg.hu
Azt nem árulta el a légitársaság, mi történt a Budapestre induló járattal, de öt óra várakozás után adtak az utasoknak egy 12 eurós, nagyjából 4600 forintos kupont, amit a reptéren tudtak elkölteni.
Gáll Csongor a Hír Tv-ből a Napi.hu-hoz, majd egy éve az Indexbe igazolt.
hvg.hu
A hányatott sorsú holokausztmúzeum tíz éve húzódó finanszírozási és koncepcionális kötélhúzásából most a Köves Slomó szintén érdekelt szervezetét okolva száll ki a kormány. Az épület üres, a tervek készek, de hiába merült fel alternatív megoldás, a finanszírozás akkor is kérdéses.
hvg.hu
Helyette lesz mesterséges intelligenciával működtetett szuperbörtön Csengeren.
MTI
A képviselő sátrat is visz, ha kell.
hvg.hu
A Tisza Párt elnöke feljelenti volt barátnőjét az interjú után, és tüntetést szervez a közmédiához.
hvg.hu
Interjút adott Vogel Evelin, aki hónapokig együtt volt Magyar Péterrel. Egyebek mellett egy „ominózus vállalkozóról” is beszélt, aki a Tisza Párt finanszírozása mögött áll.
hvg.hu
Marabu
Ráadásul nem holmi szalonspiccről volt szó, a szondáztatás eredményéből kiderült, hogy a férfi súlyosan ittas állapotban ült be a volán mögé.
hvg.hu
Jelenleg csak az olimpikonoknak járó összeg felét kapják meg.
hvg.hu
Helyzetjelentést adott a főpolgármester.
hvg.hu