Lefújták a Szálasi-emlékművet fekete festékkel a DK-s fiatalok
Szálasi Ferenc képét, a rá emlékező feliratot és a kereszt nyilas részeit is láthatatlanná tették a Farkasréti temetőben.
Szálasi Ferenc képét, a rá emlékező feliratot és a kereszt nyilas részeit is láthatatlanná tették a Farkasréti temetőben.
A János-hegy mellett a Kab-hegyen, Pér repülőterén és Győrben is 100 km/órásnál erősebb szél fújt.
Eredeti szakmájától, az orvoslástól és az életrajzi vargabetűként bevállalt politikától is eltávolodva, március 13-tól igazán a hobbijának élhet Kásler Miklós, hiszen elfoglalja az ő ötletére alapított, még a NER-es kurzusintézmények között is sajátos hangulatú Magyarságkutató Intézet főigazgatói posztját.
A kormányzat egyelőre lefújta a Fudan Hungary Egyetem beruházását, amelyre számos oka volt, mindenesetre a projekthez kapcsolódó alapítvány, amely eddig egy nem létező egyetem fenntartójaként égette a közpénzt, most végleg feleslegessé vált. Megszüntethetnék, de kiderülhet, hogy ez nem is olyan egyszerű.
Fábry Sándor volt Veiszer Alinda beszélgetős műsorának vendége. Kétszer is majdnem kiment az interjú közben, de aztán elmondta, mi változott, mióta a Soros Alapítvány születésnapi műsorát vezette, és hogy mit érez, amikor a tévében húzzák a szájukat egy-egy vendég meghívásának ötletére.
Az egész országban jókora károkat okoz a szélvihar, a forgalmi zavarok mellett lakóházak is megsérültek.
Fokozott óvatosságra kérnek mindenkit, aki kimegy a szabadba, akkora szél fúj, estére javulhat a helyzet.
Hiába vitték kórházba, nem tudták megmenteni az életét.
A szerencsejáték bizniszben "technikailag nem megvalósítható" az, amit minden kiskereskedőtől elvár a törvény.
Az Európai Bizottság pénteken még nem reagált Gulyás Gergely kijelentésére. A Miniszterelnökség viszont azt közölte az RTL-lel, hogy a miniszter fenntartja kijelentését.
Miután Hadházy Ákos beszámolt róla, a közmédia javította a hibát, így ismét elérhető a teljes prédikáció. Az MTVA elnézést kért a katolikus egyháztól is.
Galbács Mihályt sikkasztással, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolják.
Még nincs is szezon, a strand egyelőre zárva, de a gát körüli viták már éledeznek a Római-parton.
Az országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy a határon túli magyarok ne szavazhassanak magyarországi pártokra.
Emelőkosaras járművel jutottak fel hozzá, majd hozták le az utca szintjére.
Székesfehérvár fideszes polgármestere eddig is tagja volt a kuratóriumnak, de mostantól annak elnökeként folytatja.
A volt államfő, Áder János podcastjában Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség vezetője kifejtette: a gödi Samsung-gyár környékén nemcsak lítiumot, hanem toxikus oldószert is találtak a talajvízben. A Kék Bolygó Alapítvány elnökeként új feladatot ellátó politikus erre közbeszólt: legyen „ez zárójel”, majd a Youtube-ra felkerült verzióból már kivágták a Fidesz irányvonalába nem illő tényeket.
Az Európai Bizottság perelte be a kormányt a melegeket a pedofilokkal összemosó, „gyermekvédelminek” nevezett törvény miatt.