Közel egy nap alatt sikerült megfékezni a lángokat Nyíregyházán
A tűz keletkezési körülményeinek megállapítására tűzvizsgálati eljárás indult.
A tűz keletkezési körülményeinek megállapítására tűzvizsgálati eljárás indult.
hvg.hu
A katasztrófavédelem közlése szerint a forgalom a leállósávban halad.
HVG
A nemzeti ünnep miatt több utat lezárnak, van, ahol már életbe is lépett a parkolási tilalom.
HVG
Az Írószövetség egykori elnöke olyan fizetést kapott, amit erdélyi kollégái is megirigyelhettek volna.
hvg.hu
Bevonulás követi a kivonulást.
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc posztolt arról először, hogy az óbudai korrupciós ügyben szerdán reggel őrizetbe vették a kerület DK-s polgármesterét, Kiss Lászlót. Az ügyészség nem erősítette meg, de a polgármester ügyvédje igen, hogy tényleg így történt.
hvg.hu
Újabb, összehangolt akciót hajtott végre az ügyészség a III. kerületi önkormányzatot érintő korrupciós bűncselekmény ügyében, amellyel összefüggésben a kerület alpolgármestere letartóztatásban van.
hvg.hu
Vizet osztanak szerdától a vasútállomásokon és az autóbusz-állomásokon, meg a HÉV-eken is.
hvg.hu
A tankerületi gazdasági vezető letartóztatásban van. Más mellett azzal gyanúsítják, hogy egy iskola energetikai korszerűsítésére kiírt tendert némi kenőpénzért cserébe „irányba állított”.
hvg.hu
A Tisza Párt elnöke örökzöld témához nyúlt: bemutatja az egészségügy sanyarú helyzetét.
hvg.hu
Több közép-magyarországi bíróság lassan a működésképtelenség határára kerül, annyi igazságügyi alkalmazott mondott fel a megalázóan alacsony fizetések miatt. Különösen tragikus a helyzet a jegyzők esetében, akik több év tapasztalattal is csak 220-230 ezer forintot visznek haza havonta. Van olyan, aki a bíróság helyett inkább boltba ment dolgozni, az új jelentkezők pedig hátat fordítanak, amint meghallják, mennyi a fizetés. A bírósági alkalmazottak béremelése 8-9 milliárd forintba kerülne, de a kormány csak ígérget.
A mulasztásra magyarázat nincs, de az biztos, hogy június vége helyett a kormányzat csak ősszel tervezi teljesíteni saját vállalását. Pedig egyszer már kitolták a határidőt, hogy beszámoljanak a Fudan Egyetem budapesti beruházásáról, amit éppen jegelnek.
Takács Péter egészségügyi államtitkár közölte, hogy egy másik épületben műtik a betegeket.
hvg.hu
Péterfalvi Attila, a szervezet vezetője azt ugyanakkor elismerte, hogy a Lánczi Tamás vezette SZH már érdeklődött náluk olyan ügyekről, amelyek esetleg szuverenitásvédelmi kérdéseket vetettek fel.
hvg.hu
Július végén jelentették az első esetet, azóta az ország több pontján is találtak betegeket. A következő hetekben tovább nőhet a fertőzöttek száma a meleg idő miatt.
hvg.hu
A gyerek kirándulás közben lezuhant egy szikláról és a Bondhuselva folyóba esett.
hvg.hu
A két tettest lopás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével gyanúsítják - írja a police.hu.
hvg.hu
A pályázatokat augusztus 25-ig lehet benyújtani, az elbírálás október 24-ig zajlik, az új igazgatók pedig december 1-jével kezdhetik meg munkájukat – derült ki a 24.hu cikkéből.
hvg.hu
A férfi túlélte a balesetet, a két villanyszerelő ellen vádat emeltek.
hvg.hu
Két eltűnt gyerek előkerítésében is segítettek a rendőrök.
hvg.hu