Kóka János, a Doktor24 alapítója: Egy jó deal kell az állam és a cégek közt, hogy a dolgozók mehessenek magánorvosokhoz is

HVG: Bár mondta, hogy nem akar politizálni, egykori gazdasági és közlekedési miniszterként mit gondol, kik a felelősek a MÁV jelenlegi helyzetéért?

Kóka János: Kelet-Közép Európában mindenre sokkal kevesebb pénz és sokkal kevesebb idő jut, mint amennyire szükség lenne. Az elavult infrastruktúrát – vasútban, egészségügyben – nem lehet egyetlen politikus vagy kormány nyakába varrni, ahogy nem is lehet megoldani egy-két év alatt. De egy japán mondás szerint a legjobb időpont egy fát elültetni évtizedekkel ezelőtt lett volna, a második legjobb időpont viszont ma van. Röviden: a felelősök kutatása helyett cselekedni kell.

HVG: Diplomatikus… Még mindig rendszeresen találkozik Szijjártó Péterrel?

Kóka János: A külügyminiszter keveset tehet az ágazatunkért, de bármelyik politikussal szívesen találkozom, aki kíváncsi rá, hogy szerintem mitől lenne jobb az egészségügy. Intézményes párbeszéd sajnos nincs, a kapcsolatot a magánegészségügyi szolgáltatók egyesületén keresztül tartjuk.

HVG: Pedig a kormány tanulhatott volna öntől a keleti nyitással kapcsolatban: régebben sok időt töltött Szingapúrban. Miért torpant meg a pannon puma?

Kóka János: A rendszerváltás előtt a vágyainkban nyugatiak voltunk, ami a Levi’s farmert, a McDonald’sot jelentette. Ma már élvezzük a nyugat-európai lét számos elemét, és egyre nagyobb lesz a disszonancia a szocializmus maradványai és a mindennapjaink részét jelentő legmodernebb technika között. Ez okozza a frusztrációt. Előfordul, hogy nem tudjuk végigcsinálni a nagy nemzeti projektjeinket akkor sem, ha jó a tervünk. Az egészségügyet például holland mintára alakítottuk volna át annak idején, s ma a holland egészségügy a világ legjobbjai között van.

HVG: Ha több pénz menne az egészségügybe, tb-alapon is mindenkinek jó ellátást lehetne adni?

Kóka János: Ez utópia. Az ingyenesség ebben a gazdasági környezetben egy jól meghatározott alapcsomagra vonatkozhat csupán. A családorvosi szolgáltatásra, a mentésre, a traumatológiára, az onkológiára, a magas progresszivitású sebészeti eljárásokra és az életvégi ellátásokra. No és a diagnosztikára, a járó- és fekvőbeteg-ellátásra, valamint a rehabilitációra is, de erős korlátokkal, várólistákkal. Ez pedig az aktív korúaknak mindenképpen kevés lesz. Ők dolgoznak, családot tartanak fenn, ezért valódi, magas színvonalú szolgáltatást várnak. Csakhogy erre nincs pénz. Az állam nem tud vagy nem akar többet költeni az egészségügyre, és az is kérdés, hogy mekkora minőségjavulást hozna, ha a jelenlegi struktúrába öntenének pénzt. De a családoktól sem várhatunk el további erőfeszítéseket.