Egy bicskei pedofil egy 12 éves gyereket ültetett a kocsijába, amikor elfogták a rendőrök
A férfi hamis okmánnyal próbálta igazolni magát.
A férfi hamis okmánnyal próbálta igazolni magát.
hvg.hu
A férfi fényes nappal rántotta elő a kést, nem messze a bevásárlóközpont bejáratától.
hvg.hu
Február 25-én műtötték a Miniszterelnökséget vezető minisztert, azóta a kormányzat semmit nem árul el az állapotáról. Úgy tudjuk, Gulyás a Honvédkórházban kapott az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátást, és ha az irodába nem is tért még vissza, néhány papírt már aláírt.
Minden külsőség nélkül, az új államfő hallgatásával kezdődött meg kedden Sulyok Tamás ötéves elnöki ciklusa. Pedig sokan vártak tőle tisztázó szavakat, amióta Karsai László a hvg360-on megjelent írásában feltárta: Sulyok valótlanságokat állított apja kommunista üldöztetéséről.
Az opera nem szent hely, azok ugyanis kihalnak. Nem ördögtől való pénzt csinálni művészettel. De a legmenőbb lenne színpadra vinni, hogy Calgonnal a mosógép is tovább él!
Orbán Viktorral és Rogán Antallal indította a napot szerdán a Sándor-palotában a csak előző nap hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök. Hogy pontosan miről esett szó közöttük, rejtély.
hvg.hu
Vádat emeltek két férfi ellen, akik Baján úgy horgásztak, hogy a Dunába eresztett “elektromos halászgéppel” elkábították, majd kigereblyézték a halakat.
hvg.hu
Úgy tűnik, a kormányban is belátták, hogy rossz ötlet a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetése, amit amúgy 5 éve terveznek, de el se kezdték. Most Csák János miniszter azt javasolja, hogy az intézmény maradjon Budapesten, de költözzön az egykori Kilián-laktanyába.
hvg.hu
Újabb részletek derültek ki a fenntartó önkormányzathoz küldött 2011-es hivatalos bejelentésből arról, hogy több gyerek szerint is miként abuzálta őket az intézmény igazgatója. Mint kiderült, akkor már évek óta.
hvg.hu
Néhány részletkérdés tisztázása van csak hátra a 2022 végén felfüggesztett diákcsere program ügyében az Európai Bizottság és az Orbán-kormány között.
hvg.hu
Schanda Tamás csak két hónapot tölthetett tisztségében, utóda Szabó Attila László.
A jog nem ismeri a pedofília kifejezést, gyakran nem is térnek ki az elmeorvos-szakértői vizsgálatok az elkövetők ilyen jellegű irányultságára. Ha mégis, akkor az esetek nagy részében kiderül, hogy a gyermeket szexuálisan bántalmazó elkövető nem tekinthető a szó klinikai értelmében vett pedofilnak. A pedofil és nem pedofil bűnelkövetőkre jellemző sémákat Szabó Judit kriminológussal beszéltük át.
A szerencsétlenül járt ember a vonat hátsó ütközőjére kapaszkodott fel.
hvg.hu
Február 19-éig összesen 5 609 olyan gyanús esetet jelentettek, ahol a menekültek ukrán-magyar kettős állampolgárságukkal élhettek vissza.
hvg.hu
Más kérdés, hogy a végső döntést a fenntartó, azaz a Belügyminisztérium fogja meghozni.
hvg.hu
Az elkövető társával még 2022 őszén próbált ellopni egy sportautót, és közben halálra gázolták annak tulajdonosát.
hvg.hu
Nekizúdult a jobboldali sajtó a nemrég még tüntetést szervező Osváth Zsoltnak. Egy régi videóját vágták meg úgy, hogy a legfontosabb rész kimaradt belőle, és egy megbízhatónak nehezen nevezhető influenszer egyelőre bizonyítatlan állításait visszhangozzák. Megkerestük Osváthot, hogy mit szól a vádakhoz.
hvg.hu
A találkozóról a párt elnöke, Toroczkai László tett közzé fotókat.
hvg.hu