Prostituáltaknak adott ki lakásokat és illegális pókerpartikat is szervezett egy miskolci férfi
Felfüggesztett börtön és vagyonelkobzás is lehet a büntetése.
Felfüggesztett börtön és vagyonelkobzás is lehet a büntetése.
A delegáció találkozni fog Csák Jánossal és Navracsics Tiborral is.
A civil szervezetekhez nem jutott sok pénz, a kormányhoz viszont igen. Hogy mire költik, az viszont már nem derült ki.
Pankotai Lilitől saját gimnáziuma határolódott el beszéde miatt.
A férfi ötmillió forintot csalt így ki, ebből a rendőrök februárban 1,7 milliót meg is találtak nála.
Az igazságügyi miniszter Washingtonban beszélt arról, mitől működőképes a konzervatív politika.
A tűz azonban a fákról átterjedt a kerítésre is.
Elment Kecskemétről Sármellékre a honvédségi Airbus, hogy felvegye a Törökországba tartó honvédelmi miniszter.
A tanár egy diákok közötti konfliktust akart úgy elsimítani, hogy közben súlyosan bántalmazta őket.
Több rendeletet is kiadott a kormány, az egyikben név szerint említik a sajtóban már korábban kiszivárgó Nemzeti Eseménykezelő Központot.
A hajnalok viszont hűvösek, akkor akár már négy fok is lehet.
A lap szerint felmerült annak a gyanúja is, hogy a férfi kereskedett is az anyaggal.
Kedd reggeli cikkünkben azt írtuk, hogy a kormány meghosszabbítja az ősszel bevezetett kifizetési stopot a költségvetési szerveknél. A Pénzügyminisztériumot már korábban megkérdeztük erről, de csak most válaszoltak: cáfolják az információt.
Orbán Viktor felidézte a Magyarország és az Egyesült Királyság közötti kitűnő kétoldalú kapcsolatokat, és utalt arra, hogy az együttműködés a kölcsönös tiszteleten, a közösen vállalt értékeken, közös érdekeken és mélyen gyökerező történelmi kapcsolatokon alapul.
„Hihetetlenül álszent és képmutató magatartás az, amelyik „keresztény értékekre” (nota bene: mindig ezzel a kifejezéssel kezdődik a hamiskodás) hivatkozva számonkéri az öntudatos, igazságérzettől fűtött tinédzseren a szabadszájúságot, és nem kéri számon a szólás szabadságát a „keresztény értékek” hivatalos képviselőin” – írta Heidl György.
Az abortuszok száma csökkent, de a terhességmegszakítás mellett kitartó nők aránya alig változott az elmúlt években
A kormány szerint ezzel a veszélyhelyzetet az uniós gyakorlathoz igazították hozzá.
Bár sok eseten a kisebb uniós együttműködés híve a magyar miniszterelnök, támogatna egy közös katonai programot.
Jó irányba halad-e Magyarország, jól végzi-e a dolgát Orbán Viktor, melyik pártra szavazna a következő hétvégén – kérdezik telefonon kérdezőbiztosok egy olyan cég nevében, amely korábban a kormányzathoz közel álló intézményektől kapott megbízásokat felmérésekre.
Papp Gábor biztos benne, hogy az ügyészség indítványát nem fogják elfogadni.