"Balog Zoltán semmi olyat nem csinált, ami Isten és ember előtt ne lenne vállalható" – a püspök Hold utcai gyülekezetében jártunk

Bibliaórát tartottak szerda este a Hold utcai református gyülekezetben, amelynek Balog Zoltán a vezető lelkésze. Bár a foglalkozást nem ő tartotta, így vele nem találkoztunk, de az oda járó hívőket megkérdeztük az elmúlt napok eseményeiről. Akikkel beszéltünk, mindannyian kiálltak a lelkészük mellett.












Kicsoda Sulyok Tamás, a Fidesz államfőjelöltje?

Az Alkotmánybíróság elnöke, egykori ügyvéd, aki a kormánypárti kétharmad miatt biztosra veheti, hogy ő lesz Novák Katalin utódja. Az is biztosnak tűnik, hogy Sulyok egészen más karaktert fog államfőként vinni, mint amilyet Novák Katalinnak épített kommunikációs stábja: búcsút inthetünk az ablakpucolásnak és a sütisütésnek is.