Bűnismétlés veszélye miatt rendelték el a parkfenntartási botrány gyanúsítottjainak a letartóztatását
Egy ember esetében a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll a bíróság szerint.
Egy ember esetében a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll a bíróság szerint.
HVG
A már kiadott engedélyek érvényesek maradnak, amíg le nem járnak.
Foster ötéves volt, szolgálati ideje alatt bizonyította rátermettségét és megbízhatóságát.
HVG
A dobógyakorlat fő foglalkozásvezetőjénél szabályszegést állapítottak meg, mivel neki eleve ki kellett volna zárnia a kormánytisztviselőt az éles dobásból – mert előző nap nem teljesítette a dobásaival az előírt minimumtávolságot.
HVG
A Batthyány Lajos Alapítványon keresztül másfél év alatt 43 milliárd forint jutott a Fidesz-közeli intézetekhez.
HVG
Az idős férfi egészségügyi állapota leromlott, önként vállalja a kiadatását.
HVG
Beszédében Ruszin-Szendi Romulusz megköszönte Böröndi Gábor szolgálatát, és azt, hogy felelősséggel vezette a Magyar Honvédséget.
HVG
Tordai-Lejkó Gábor és férje Bajorországban házasodtak össze.
HVG
A Külügyminisztérium korábban bejelentette, közel ezer, indokolatlanul kiadott okmányt vonnak be.
HVG
A kormány a jövő héten nyújtja be az uniós pénzek feltételéül szolgáló törvénycsomagot – mondta Vitézy Dávid a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón. Az uniós pénzek hazahozatalát a közlekedési és beruházási miniszter koordinálja majd, aki azt is elmondta: kétmilliárd eurót már veszni hagyott az előző kormány, csak mert nem akarta csökkenteni a korrupciós kockázatokat. Élőben követtük a legfrissebb bejelentéseket.
A szervezetben 1990 óta töltött be vezető szerepet.
HVG
Miért lesz kulcskompetencia a nehéz beszélgetések kezelése a munkahelyeken is?
HVG
Magyarország hozzájárul, hogy az EU egy évvel meghosszabbítsa az orosz szankciókat.
HVG
Többek között az uniós források hazahozataláról is beszámol majd.
HVG
Igaz, a párt sem a konkrét ügyet, sem az abban érintett politikust nem nevesítette.
HVG
A miskolci fővonalon a baleset miatt kisebb késésekre kell számítani a reggeli, kora délelőtti órákban.
HVG
Gyürk András azért mondott le a kampányfőnöki posztról, mert belátta, „az ő eszközeivel a választás nem nyerhető meg”, de a volt miniszterelnök Orbán Balázs munkájával is elégedetlen volt.
HVG
Kiesett ablaktáblák és meglazult székek is okoztak már balesetet magyarországi bíróságokon, ahol a bírák télen néha fűthető mellényben ülnek, nyáron pedig az is előfordult már, hogy vádlottakkal és tanúkkal együtt rosszul lettek a tárgyalóban. Az Országos Bírósági Hivatal hiába költene karbantartásra, az Orbán-kormány drasztikusan megvágta az erre fordítható költségvetési keretet. Nem csoda, hogy sokakat felháborított, hogy a Kúria felújított épületébe márvány elnöki fürdő, télikert és bírói klub is jutott.
A hőmérséklet napközben 24 és 29 fok között alakul.
HVG
Magyar Péter egészen rövid beszédet mondott a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Kossuth téren. Pozsonyban nem aratott osztatlan sikert.
HVG