Madárral ütközött a repülő, amin több miniszter is utazott volna, ezért indultak késve Varsóba
A Magyar-kormány három miniszterét is várakozásra késztette az incidens.
A Magyar-kormány három miniszterét is várakozásra késztette az incidens.
HVG
A kárpátaljai magyar közösség nemcsak a két ország kapcsolatának fontos része, hanem híd is ország között, így az ukrajnai magyar közösség helyzetének rendezése lesz az első lépcsőfok a kétoldalú kapcsolatok normalizálása felé – közölte a magyar külügyminiszter.
HVG
A magyar miniszterelnök lett volna a díszvendég. Az osztrák Die Presse szerint az út előkészítése kaotikus volt.
HVG
A Tisza Párt választási cunamija akkor is elsodorja a fideszes önkormányzati rendszert és jó néhány településvezetőt, ha sokan azt hangoztatják: nem kérdőjelezhető meg a két éve megválasztott helyhatóságok legitimitása, és szó sem lehet előrehozott választásokról.
Bóna Zoltánt nemrég őrizetbe vették, mert a gyanú szerint fiktív állást intézett az Országgyűlés Hivatalánál a halászteleki polgármester rokonának.
HVG
Egy májusi választáson Magyar Péter pártja még az áprilisinál is sokkal fölényesebb győzelmet arathatott volna a friss kutatás szerint.
HVG
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a sértettnek okozott kár megtérítését indítványozza.
HVG
A volt országgyűlési képviselő feljelentése alapján hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás.
HVG
Az ellenzék 2022-es államfőjelöltje úgy látja, a Fidesz által írt alkotmányban már most is benne van egy olyan – igaz, szubjektív – elem, amellyel elmozdítható az államfő, ha önként nem távozna.
HVG
Öt év alatt mintegy 16 milliárd forintra szerződtek.
HVG
Magyar Péter miniszterelnök egyik első intézkedéseként kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi botrány elérhető iratait. Ezekből nemcsak az eljárás példátlan gyorsasága táplálja a legmagasabb szintű politikai befolyásra okot adó gyanút, hanem az a körülmény is, ahogyan a Budaházy-per farvizén Kónya Endre menlevelet kapott.
HVG
Tegnap reggel nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy dokumentumait. Első hivatalos miniszterelnöki útjára indult Magyar, azt is bejelentette, hogy Orbán Anita mellett Ruff Bálintot, a Miniszterelnökséget vezető minisztert is felkéri miniszterelnök-helyettesnek. Ruszin-Szendi Romolusz megnevezte az új vezérkari főnököt. Meghalt Scherer Péter. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Az ügyvéd szerint K. Endre felesége adta be a kegyelmi kérvényt.
HVG
A hatóságok mellett egy magánszemély is végeztetett kőzetmintavételt.
HVG
A kormányfő és Vitézy Dávid is posztolt arról, milyen Lengyelországban a vasúti közlekedés.
HVG
Pár napja még arról beszélt a HVG-nek, hogy állást keres.
HVG
Gulyás szerint egy Facebook-ellenzék lehet sikeres.
HVG
A nógrádi város lehet az első, amelyik visszavonta a kampányhatározatot.
HVG
A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumok miatt többen megkeresték, de úgy érzi, ő már két évvel ezelőtt mindent elmondott.
HVG
Emberöléssel gyanúsítják a 22 éves férfit, elfogták a rendőrök. A tragédia előtt üvöltést és sikoltozást hallottak a szomszédok.
HVG