szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülése után lemondott posztjáról Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke. A sportvezető az ülésen elhangzottak miatt távozik a liga éléről.

"Az MLSZ vezetése nyíltan értésére adta az elnökség profikat képviselő tagjainak, hogy csak akkor lesz munkabéke, ha a fejemet az asztalra teszik. Nos, én magamtól odateszem, mert ilyen vezetéssel nem kívánok együttműködni" - mondta az nb1.hu internetes portálnak Szieben, aki 2003 novemberében ügyvezető igazgatóból lett az MLL elnöke.

Szieben szerint az MLSZ elnökségi ülésén kiderült, hogy az európai szövetség (UEFA) 800 ezer svájci frankot utalt el a licencadónak, amely az UEFA nyilvántartása szerint az MLL, azonban ebből egyetlen forint sem jutott el a profi csapatokhoz, illetve a ligához. A távozó elnök úgy véli, az összeg az MLSZ mérlegadatainak a korrekcióját szolgálja.

"Azonban nem csak ez okozott meglepetést az ülésen, ugyanis az UEFA figyelmeztetést küldött a szövetségbe, ami a ligába egyébként már nem jutott át, miszerint három csapatnak, a Kaposvárnak, a Vasasnak és a Nyíregyházának nincs leadva a működésre jogosító licence. Amúgy ezért az UEFA 30 ezer frankra megbüntette az MLSZ-t, illetve ennyivel kevesebbet utalt a licencadminisztráció elvégzőjének. Ez szintén észrevehetetlen volt a ligában" - fogalmazott Szieben, aki nem kíván visszavonulni a futballtól, ugyanis a jövőben minden hétfőn tájékoztatót akar tartani a csapatok számára, hogy dokumentumokkal igazolva világosítsa fel az érintetteket, hol "vezeti meg" a klubokat az MLSZ.

Szieben továbbá bűnnek tartja, hogy az MLSZ közgyűlése február 28-án visszatartott információk alapján választotta meg az új vezetőségét.

Sziebent az utóbbi hetekben a klubok és az MLSZ részéről egyaránt számos támadás és kritika érte, hogy a ligába befolyó összegekből nem jut el elég pénz a csapatokhoz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Itthon

Az MLSZ visszavonta az FTC pontbüntetését

Csütörtöktől nem érvényes a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által az FTC-re korábban kirótt 6 pontos büntetés, így Garami József együttese került a bajnoki tabella élére – jelentette be az MLSZ.

MTI Itthon

Aláírták a közös horvát-magyar foci Eb szándéknyilatkozatát

Aláírta a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére benyújtandó pályázatról szóló közös szándéknyilatkozat Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke és Romana Caput-Jogunica horvát tudományügyi, oktatási és sportminiszter-helyettes.

Hét nap

PÉNZTELEN FOCIKLUBOK

A FC Fehérvár labdarúgóklub szurkolóinak kemény magja, mintegy ötven ember hétfőn a székesfehérvári városháza előtti...

Új elővárosi vasút indul Budapest és Piliscsaba között

Új elővárosi vasút indul Budapest és Piliscsaba között

Élvezetes kis méregzsák: íme a 204 lóerős Hyundai i20 N

Élvezetes kis méregzsák: íme a 204 lóerős Hyundai i20 N

Sztárséfek tanítanak a fenntartható főzés praktikáira

Sztárséfek tanítanak a fenntartható főzés praktikáira