szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szükség volt bizonyos rendőri intézkedésekre a március 15.-i, Múzeumkert előtti eseménykor, arra kellett diszkréten ügyelni, nehogy tettlegességre kerüljön sor a két tábor között - nyilatkozta a budapesti rendőrfőkapitány csütörtök reggel.

"Bizonyos rendőri intézkedésekre szükség volt. Fütyülni lehet egy jogállamban, ezzel nem is volt gondunk, nekünk azzal volt gondunk, hogy az eseményeket diszkréten, az ünnep méltóságához mérten kellett kezelni (...) nehogy tettlegességre kerüljön sor a két ellenérdekelt tábor között" - mondta el Gergényi Péter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

Beszámolt arról, hogy a Múzeumkert előtt nagyon feszült volt a helyzet, ezért a két ellenérdekű fél közé civil ruhás nyomozókból vontak egy kordont. "Nagyon kemény 10-12 perc volt, de a BRFK állománya ezt megoldotta" - tette hozzá.

A rendőrségnek voltak arról információi, hogy bizonyos személyek esetleg fütyülni fognak, de hogy kik, mikor és hol, arról nem.

A rendőrfőkapitány elmondta az is, hogy minden demonstrációról felvételt készítenek, ezeket archiválják. Ezekből a felvételekből kiderül, hogy a demonstrálók, fütyülők között vannak bizonyos arcok, amelyek mindenütt felbukkannak, legyen az bármilyen rendezvény. "Van egy bizonyos mag, akik mindenütt, a gazdatüntetéstől kezdve mindenütt felbukkannak" - fogalmazott a főkapitány. Mint ismert, heves füttykoncert kísérte a miniszterelnök ünnepi beszédét kedden délelőtt a Nemzeti Múzeumnál.

Miközben Gyurcsány Ferenc beszélt, a Múzeumkerten kívül összegyűlt tömeg végig füttyel, bekiabálásokkal igyekezett elhallgattatni a szónokot. A miniszterelnök szavait a trombita- és a sípszótól egyáltalán nem lehetett érteni a tér több pontjáról.

A Múzeumkertben állók közül ugyanakkor sokan többször tapssal fejezték ki szolidaritásukat a kormányfő mellett.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Olimpia: már meg is van az új időpont?

Olimpia: már meg is van az új időpont?

Duma Aktuál otthonról: A hadsereg vette át a Dumaszínház vezetését is

Duma Aktuál otthonról: A hadsereg vette át a Dumaszínház vezetését is

Gyerekrajzok köszönik meg egy budai utcában a veszélyhelyzet hőseinek munkáját

Gyerekrajzok köszönik meg egy budai utcában a veszélyhelyzet hőseinek munkáját