Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A miniszterelnök felemelte a szavát a szerbiai Palicson történt incidens kapcsán, amely során magyar fiatalokat vertek meg.
"Nem megengedhető, hogy bárkit akár gondolattal, akár szóval, akár tettel hátrány érjen származása miatt" - mondta Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő, aki néhány nappal az eset előtt Szerbiában járt, úgy vélekedett, hogy az ügyben világosan kell beszélni. Elvárjuk, hogy minden kérdésben, függetlenül attól, van-e nemzetiségi háttere, a bűnüldöző és igazságszolgáltató hatóságok keményen, erélyesen lépjenek fel.
Az incidensről, melyben két magyar fiatal sérül meg, a Magyar Szó című újvidéki napilap számolt be hétfőn. A híradás szerint a palicsi kisvendéglőben egy magyar fiatalembert pofon ütöttek, társát a földre teperték, megrugdosták, majd egy sörösüveggel majdnem kiütötték a szemét.
A szerb belügyminisztérium tájékoztatási osztályának helyettes-vezetője kizárta, hogy a történteknek köze lenne ahhoz, hogy az előző nap a kisvendéglőben ebédelt vajdasági magyar politikai vezetőkkel Gyurcsány Ferenc, s hogy négy nappal korábban szintén ebben az étteremben nyitotta meg az első szerb-magyar toleranciatábort Szili Katalin magyar és Predrag Markovics szerb parlamenti elnök.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.