szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy ötéves kislánnyal együtt szállított el egy járművet a „pókos autó” Szegeden. A tilosban parkoló autó elszállításáról gondoskodó cég alkalmazottai szerint nem feladatuk ellenőrizni, hogy ül-e valaki a gépkocsiban.

A gyermek - neve elhallgatását kérő - édesanyja szerint férje hétfőn délután bement az egyik belvárosi gyógyszertárba, ötéves kislányukat az autóban hagyta; mire visszatért mindkettőnek hűlt helyét találta.

A férfi az első pillanatban rablásra gondolt, arra azonban végképp nem, hogy a közterület-felügyelők, vagy rendőrök intézkedtek, ugyanis várakozni tilos tábla után állt, amelyen nem volt elszállításra utaló kiegészítő jelzés.

Mint később kiderült, a szegedi parkolási cég a közterület-felügyelők utasítására vitte el a kocsit, majd azt a cég telephelyén hagyta; a kamerázást és szállítást végző felnőttek közül egynek sem tűnt fel az autóban az ötéves kislány.

A megrettent apuka taxiba ült, és mégis elindult a parkolási társaság telepére; útközben édesapja telefonon értesítette őt, hogy látta az autót, amint a pókos autóként emlegetett járművön lóg.

Minden jó, ha a vége jó: a gyermeket, akinek szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baja nem történt, megtalálták. A szállítók egyébként a rokonoktól szereztek tudomást az „utasról”. Arra a kérdésre, hogy miért nem néztek be az autóba, azt válaszolták, hogy nem dolguk.

A tízezer forintos szállítási díjat a családnak ki kellett fizetnie, később azonban a parkolási ágazat igazgatójának utasítására visszaadták a pénzt a szülőknek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gazdaság

Ombudsman: ingyenes parkolót a kórházaknál!

Az önkormányzatok jelöljenek ki a sürgősségi ellátást végző egészségügyi intézmények közelében ingyenes parkolóhelyet, a beteget szállító magánautóknak - kérte a belügyminisztert Lenkovics Barnabás ombudsman.

MTI Itthon

Bírság a mozgássérült-parkolókat elfoglaló autósoknak

Negyvenhárom autósra szabtak ki helyszíni bírságot egy hét alatt Fejér megyében, amiért elfoglalták a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyeket, emellett tizenegy sofőr ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek, negyvenkét autóst pedig figyelmeztettek emiatt - közölte a rendőrség.