szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Schmitt Pál elnézést kért mindazoktól, akiket madárijesztőnek nevezett, a testület viszont a közgyűlésen decemberig adott neki időt arra, hogy politikai szerepvállalása és MOB-funkciója viszonyát újragondolja.

A szeptemberi rendkívüli közgyűlés helyett marad a decemberi rendes közgyűlés, és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke e fórumig hozhatja meg végső döntését saját szerepvállalásáról.
 
Erre a kompromisszumra jutottak a felek a MOB több mint ötórás rendkívüli elnökségi ülésen, megállapodva abban is, hogy a történtekről nem nyilatkoznak, s a konklúziót az elnök ismerteti a nyilvánossággal.
 
Az ülés végén Schmitt Pál az elfogadott közleményt azzal vezette fel, hogy a maga részéről elnézést kért az általa madárijesztőknek tituláltaktól. Egy korábbi nyilatkoztában ugyanis így nevezte azokat, akik a politikai tisztséggel való összeférhetetlenséget és posztjáról való távozását felvetették.

Ami a személyi kérdéseket illeti, a MOB-vezető - saját megfogalmazása szerint - eltekintett az ellene aláírók névsorának megtekintésétől, "hogy a barátság és a  szolidaritás megmaradjon". Hozzáfűzte, hogy az ülésen markáns viták is akadtak, de szavazás semmilyen kérdésben nem volt. Az elnökség - közölte Schmitt Pál - felkérte őt, hogy fontolja meg elnöki szerepvállalását.
 
"A december 9-i határidőig, az akkori közgyűlésig meghozom a végső döntést saját szerepvállalásomról" - jelentette ki.
 
A MOB elnökségének egyik magát megnevezni nem kívánó tagja az MTI-nek azt mondta, hogy a testület méltányosságból mellőzte a Schmitt Pál távozását ösztönző szavazást. Hozzátette, az elnök a kompromisszumos megállapodásnak megfelelően írásban rögzítette, hogy december 9-ig bejelenti lemondását.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Schmitt Pál: lehull a lepel - videó

A választási kampány ma már csak emlék, eltűnnek lassan a rá emlékeztető relikviák, Schmitt Pál plakátja sincs már a Clark Ádám téri ház tűzfalán. És ugyanígy tűnnek el a kíváncsi tekintetek elől pártok megoldatlan pénzügyei is.

MTI Itthon

A MOB szabadulna Schmittől

A MOB elnökség tíz tagja úgy véli, "jelenlegi elnökük sokirányú kötelezettségvállalása következtében nem tudja a MOB érdekeit a korábbiakhoz hasonló hatékonysággal képviselni. Javasolják, hogy Schmitt Pál a továbbiakban a MOB örökös tiszteletbeli elnökeként segítse itthon és külföldön az olimpiai mozgalmat, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig válasszon új elnököt".

MTI Itthon

MOB: Schmittet 22 olimpiai bajnok támogatja

Huszonkét olimpiai bajnok írta alá azt a felhívást, amelyben kiállnak Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mellett. "A Magyar Alkotmány és az Olimpiai Charta elveivel összhangban, a Magyar Olimpiai Bizottság Alapszabálya is elítéli a hátrányos megkülönböztetés minden formáját - olvasható felhívásukban.

MTI Itthon

MOB: öttusaedzők és -bajnokok Schmitt Pál mellett

A Budakalászon zajló öttusa Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt magyar válogatott szövetségi kapitányai mellett több sportági mesteredző, ötkarikás aranyérmes és világbajnok csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amelyben olimpiai bajnokok kifejezésre juttatták: ragaszkodnak ahhoz, hogy továbbra is Schmitt Pál maradjon a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Hét nap

TÁMADJÁK SCHMITTET

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 165 tagjából 102-en írták alá azt az indítványt, amely azt próbálja elérni, hogy a...