szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Továbbra is azt a 15 éves fiút gyanúsítják a magyarcsanádi lány felgyújtásával, akit július 21-én vettek őrizetbe; több bizonyíték is szól ellene - jelentette ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitány.

Lukács János közölte, hogy a 18 éves Pénzes Henrietta a Makó külterületén dolgozó emberektől kért segítséget és súlyos sérülései mellett teljesen tiszta tudatállapotban volt. Elmondta, hogy egy férfi megkötözte, megerőszakolta, leöntötte égésgyorsító anyaggal és meggyújtotta. A lány a támadó nevét nem tudta megmondani, úgy nyilatkozott, hogy nem ismerte és nem jelölte meg az életkorát sem. Állítása szerint az elkövető roma származású volt, aki robogót használt; a lány a tanúk kérdésére válaszolva kategorikusan egy személyről beszélt - mondta a kapitány.

Tájékoztatása szerint a 15 éves fiú már a tanúkihallgatás és adatgyűjtés első időszaka után a rendőrség látókörébe került. Az ügybe hemogenetikai, nyom-, fizikai-, kémiai-, vegyész-,orvos- és elmeszakértőket is bevontak, hogy a megállapított tényállást a vizsgálatok igazolják.

Tanúvallomás született arról, hogy a bűncselekmény napján a 15 éves fiú egy benzinkútnál motorbenzint vásárolt Makón és a járművet is felismerték. A szakértők megállapították, hogy a kismotor kerekén lévő abroncsnyomok megegyezhetnek a helyszínen talált nyomokkal, csakúgy, mint a jármű festése. A helyszínen talált ruházat pedig motorbenzinnel volt szennyezve - közölte Lukács János.

A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a 18 éves lány igazat mondott a munkásoknak: a gyanúsítottól a lakáson lefoglalt ruhák megerősítették, hogy köztük szexuális kapcsolat történt. Az elmeszakértő szerint a 15 éves fiú nem gyengeelméjű, nincs elme- vagy tudatzavara, szellemi leépülésben sem szenved és a bűncselekmény idején sem szenvedett. A fiatalok nem álltak kábítószer hatása alatt sem.

A 15 éves fiút nyereségvágyból, más aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. Korábban felmerült, hogy egy biztonsági kamera rögzítette az események egy részét, de ennek értékelése még tart. A nyomozás tovább folyik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A makói lány felgyújtásával vádolt fiú megtagadta a vallomást

Élt a vallomás megtagadásának lehetőségével az a 15 éves fiú, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerdáról csütörtökre virradóra egy fának kötözve megkínzott, majd éghető anyaggal leöntött és meggyújtott egy fiatal lányt - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

MTI Itthon

Eltemették a Makó külterületén felgyújtott lányt

Eltemették a magyarcsanádi katolikus temetőben azt a lányt, akit július 20-án éghető anyaggal leöntöttek és meggyújtottak Makó külterületén. A szertartáson a családtagokon és rokonokon kívül több száz ismerős és helybeli vett részt.