Eljárás indult a Pázmányon három oktató ellen a HVG-n megjelent cikkük miatt, amelyben kiálltak a szivárványcsaládok mellett

Minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű, a gyerekek biztonságos fejlődését nem gátolja, ha azonos nemű szülők nevelik őket – ezt tudományosan is alátámasztotta a HVG-n megjelent cikkében három pázmányos oktató, emiatt etikai vétséggel gyanúsítják őket.

  • HVG HVG
Eljárás indult a Pázmányon három oktató ellen a HVG-n megjelent cikkük miatt, amelyben kiálltak a szivárványcsaládok mellett

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen etikai eljárás folyik a Pszichológiai Intézet három oktatója ellen, amiért a június 28-i Pride-felvonulás előtt megjelent egy cikkük a melegek kirekesztéséről és a szivárványcsaládokról a HVG-n – tudta meg a 444.hu. A cikk szerint „etikai vétség elkövetésének gyanújával” fegyelmi eljárást indítottak a három pszichológus ellen, kedden volt az első meghallgatás. 

Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű címmel Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézete pszichológus oktatói arról írtak a HVG-n, hogy tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.

Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű

Magyarországon nőtt az LMBTQ+személyek elutasítottsága, az okok között pedig gyakran felmerül, hogy a nem heteroszexuális kapcsolatok megkérdezőjelezik a hagyományos családmodellt. A tudományos bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme. Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézete pszichológus oktatóinak írása.

A szerzők írásukban rögzítették: „Legyen szó a Pride betiltásáról vagy a homoszexualitásra utaló könyvek befóliázásáról, a jogkorlátozások visszatérő indoka a gyermekek védelme. Ezzel szemben számos kutatás igazolta, hogy az azonos nemű és a heteroszexuális párok gyermekei között nincs különbség az általános egészségi mutatók, a tanulás, az érzelmi nehézségek és az azokkal való megküzdés terén.” 

A cikk szerzői szerint egy 40 kutatást átfogó tanulmány szerint nincs különbség azonos és különböző nemű párok gyermekei között az iskolai teljesítményben, az intellektuális és társas fejlődésben, sem pedig a pszichés egészségben. Kiemelték még, hogy a tudomány szerint a családtagok közötti bizalom, támogatás és a család által megteremtett biztonságos, szeretetteljes légkör fontosabb egy gyermek érzelmi, intellektuális és társas fejlődésének alakulásában, mint önmagában a szülők neme.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.