6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Megérkezett Magyarországra a hatodik magyar Gripen vadászrepülőgép. A svéd védelmi beszerzések hivatalának (FMV) közleménye szerint a Gripent a svéd légierő egyik pilótája szállította a Magyar Honvédség kecskeméti repülőterére. A repülőút az FMV linköpingi bázisáról Kecskemétre két órán át tartott.
A honvédelmi tárca szóvivőjének múlt heti közlése szerint a pilóták a kiképzési terv alapján hajtják végre felkészülésüket, s jelenleg harcászati feladatokat gyakorolnak. Ezek között szerepel a légi harc, a légi felderítés, valamint földi célok elleni támadás. A légi harcot egymás ellen, valamint más repülőgéptípusok ellen is gyakorolják, például egy az egy, kettő az egy, valamint kettő a kettő elleni felállásban. Készülnek a következő öt magyar pilóta hazai továbbképzésére is, ők jelenleg még a svédországi alapkiképzésen vesznek részt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.