szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sorozásra megyek, előre tekerem a kazettát, gumizok a csajokkal – kifejezések, amelyek 10-15 évvel ezelőtt még nem hangzottak idegenül, ma már azonban egyre kevesebben használják, sőt felnövőben van egy lassan szavazó korú generáció, amelyik talán sosem használta. Ön mit felejtett, és mit kell néhanapján elmagyaráznia egy-egy értetlenkedő tekintet miatt?

Mondjuk fel a leckét: gyorsul a világ, és mi magunk is egyre gyorsabban élünk. A változások a környezetünk mellett a szókincsünkben is megjelennek: gyorsan keletkeznek, majd kopnak és tűnnek el szavaink. Új termékekre új szavak, új (?) érzésekre új jelzők vannak, miközben 15-20 év alatt kitörlődnek igék, mellék- és főnevek. A mai harmincasok is walkmannel kezdték és másolták egymásnak a számokat, míg mostanság mp3-lejátszóval közlekednek és maximum átírnak egy CD-t. A technikai fejlődés, a közéleti események és társadalmi változások könnyedén teremtenek új szavakat, és épp ily könnyedén nyelnek el valaha ismert vagy tiszavirág-életű kifejezéseket.

Ma már egyre kevesebbet tekerünk
© hvg.hu
Kezdjük az egyik legmostohább sorsú igével: tekerni. „Fiam, tekerd le az ablakot” – mondhatná az apa elsőszülöttjének, ám az automatizált világban cseperedők többsége az autóablak fel-lemozgatását már csak egy gombbal végzi pelenkás kora óta. A kétkazettás (ma már szintén mellőzött) magnón szocializálódott kamaszok tizenegynéhány évvel ezelőtt még gyakran utasítgatták egymást egy-egy meghatározó sláger rádiós felcsendülésére várva: tekerd előre a kazettát. Az „előrének” persze már akkor is különböző olvasatai voltak: a kazetta elejére vagy egy számmal odébb. Azt már csak mellékesen említjük meg, hogy a magnókazetta kifejezés is erősen kopik. Nem is olyan rég még természetes volt a fényképezőgépben visszatekerni a filmet, ma már viszont előhívatni sem nagyon kell, megteszi a nyomtatás. A tekerni szót már a coitusi értelemben a rétegnyelvekben se nagyon használják. Úgy tűnik, hogy napjainkban legfeljebb cigarettát vagy biciklit szoktunk tekerni.

Pipa vagyok”- hangzott el a beszédes vallomás a mai ötvenesek szájából. A fiatalok már másképp dühösek, inkább az „ideg” szóval operálnak, és nem csak a jól ismert „ideges vagyok” formában. A harag kifejezésében amúgy is termékeny és változatos a magyar nyelv, de persze minden kornak és korosztálynak megvannak a preferált, leginkább kifejezőnek tartott jelzői.

Tizenöt-húsz évvel ezelőtt a kislányok délutánonként, tanítás után sokszor gumiztak az iskola udvarán. Ez nem pont azt jelentette, amire ma, a szexuálisan szabadosnak aposztrofált mindennapokban bátran és hirtelen asszociálnánk. Akkoriban összecsomóztak egy gumiszalagot a kisiskolások, ketten kifeszítették, a harmadik pedig különböző figurákban ugrált, a cél az volt, hogy a lába mindig a gumin landoljon. Másutt a gumizás a rágózást takarta, és van, ahol ma is azt takarja.

Szintén iskolai kifejezés a méltán elfeledett indigózás, amikor a lelkes osztálytársak - a fénymásolás díját megsporolandó - indigót tettek füzetükbe miközben jegyzeteltek az órán. A másodpéldány a betegség miatt hiányzó barát/barátnő (e tevékenység inkább "női műfaj" volt) számára készült

Tárcsázni, sorozni, tocsikolni (Oldaltörés)

Változik, de minek?

A szókincs változása a legfeltűnőbb, pedig a nyelvész nem tud róluk mit mondani azon túl, hogy lajstromba veszi őket – mondta Nádasdy Ádám a Mindentudás Egyetemén tartott előadásán az új és kikopó szavakkal kapcsolatban. A szókincs változásai az élet változását tükrözik, szabályrendszer nem illeszthető rá, nem alkotnak kategóriákat – magyarázta arra utalva, hogy a szókincs változása nem igazi nyelvi változás.

Három családom van – büszkélkedtek régen az emberek. Bár ma már sokaknak van nem egy, hanem több családjuk, de néhány évtizeddel ezelőtt ez nem a feleségeket és élettársi kapcsolatokat jelentette, sokkal inkább a gyermekek számát jelölte. Így kevésbé megbotránkoztatott, sokkal inkább irigylésre méltó volt.

Tárcsázni egy számot – egyre ritkábban használjuk ezt a kifejezést is, bár furcsa mód a gombokra épülő technika világában még ma is halljuk néhanapján, hogy valaki mobilját nyomkodva fennhangon közli: feltárcsázza ismerősét, ügyfelét.

Szintén a gyorsan változó technika eredménye, hogy azok, akik valaha büszkék voltak a család új (sokszor külföldről hozott) képmagnójára (értsd: videó), azok közül sokan ma már a DivX-et sem ignoráló DVD-lejátszó-tulajdonosok.

A kötelező sorkatonai szolgálat megszűnésével a kiskatonák sorozásáról is – értelemszerűen – egyre kevesebbet és múlt időben beszélnek, a kifejezés pedig értelmét vesztette. Az öreg iszapszemű ráják és kopaszok világának számos, kocsmai beszélgetésekben gyakran idézett világa és kifejezései is idővel kikopnak a köznyelvből, ahogy egyébként a laktanyai folklór szájról-szájra terjedő versecskéi is.

A politikát sem hagyhatjuk ki, ha a valaha mindenki számára egyértelmű, mára azonban sokak által nem ismert szavakról beszélünk. Éppen néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy az egykor botrányhősnővé avanzsált Tocsik Márta jogásznak vissza kell fizetni azt a nyolcszáz milliós sikerdíjat, ami miatt a rendszerváltás utáni népharag egyik legismertebb célpontja lett. „Tocsikolni”, vagyis kevés munkával és politikai kapcsolatokkal sok pénzt szerezni akár még ma is gyakran használt ige lehetne, sokan mégsem tudják mit is jelentett, vagy éppen másnak a nevéből kreálnának szívük szerint igét.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!