Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Fidesz: nem az MDF-javaslatra a metróépítés stopjáról

A Fidesz fővárosi frakciója nem támogatja a 4-es metró építésének MDF által kezdeményezett leállítását - mondta Tarlós István hétfőn az MTI-nek.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Fidesz: nem az MDF-javaslatra a metróépítés stopjáról

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint "káros és veszélyes" lenne leállítani a metróberuházást, a fővárost ugyanis kötik a már létrejött szerződések. Tarlós István - aki szerint az MDF javaslatának célja a feltűnéskeltés volt - elmondta: magyarázatra szorul, hogy az MDF miért most fogalmazta meg aggályait, amelyeket egyébként korábban már a Fidesz is hangoztatott.

Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum fővárosi képviselőcsoportjának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt.

Az MDF kezdeményezésével kapcsolatban Demszky Gábor főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az "nem elfogadható".

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.