Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Nemrég visszatért eredeti szakmájához, a standuphoz, nyáron is járja az amerikai klubokat. Ugyanezt csinálta a hetvenes évek vége felé is New Yorkban, csak akkor huszonéves fejjel. Nemrég töltötte be a hatvankilencet. Mi változott?

Hogy már nem a szüleimről, hanem a gyerekeimről dumálok. Ezt leszámítva nagyjából ugyanazt csinálom, mint anno New Yorkban. És csak remélni tudom, hogy ma már jobban megy. Nem lehet azt mondani, hogy kiforrott tehetségként kezdtem a pályát, kísérletezgettem, hogy mi működik, mi nem. Hat-hét év a színpadon, ennyi tapasztalatszerzésre általában mindenkinek szüksége van. Az élet apró-cseprő dolgaival foglalkoztam, azt hiszem, ezt hívják observational comedynek. Most is ebben utazom, de ha visszanézem a régi felvételeket, hát, a legtöbbször elég kínosan érzem magam. Olyan ez, mint amikor eléd kerül egy régi fénykép a gimiből, és egy olyan ingben feszítesz rajta, amit a maga idejében állati menőnek gondoltál. Így látom vén fejjel a régi dolgaimat. Ezek az én ciki ingeim. Néha azért valami vicceset is felfedezek a régi poénok között.

Ifjú standuposként meg tudott élni pusztán a fellépésekből New Yorkban?

Nem vetett fel a pénz, de a lakbért valahogy kiköhögtem. 390 dollár volt havonta. Kezdetben már az is nagy szám volt, hogy valahogy el tudunk evickélni a fellépésekért kapott gázsiból. Volt, aki mellette más melókat is vállalt, én szerencsés voltam, nekem nem kellett. A szülőknek persze nehéz volt beadni, hogy friss egyetemi diplomámmal a zsebemben klubokban lépek fel, azzal az alig titkolt szándékkal, hogy hajnalig iszogassak a többiekkel, és csajokkal ismerkedhessek.

„Anya, apa, nézzétek, ez az én üzleti tervem.” Hát, nem volt könnyű nekik sem, amikor ezzel szembesültek.

Valóban nem a legígéretesebb üzleti terv. De legalább ugyanabba a komikusi körbe tartozott, mint Jerry Seinfeld.

Nagyjából egyszerre indultunk, ő már egy éve csinálta, amikor én elkezdtem. Ő másodikos volt, én elsős, ha gimis analógiával akarok élni. Az ősidőkben hétfőnként tartották a klubok a rostát. Kábé húsz kezdő váltotta egymást a színpadon, és a műsorvezető döntött a sorsukról, hogy ki maradhat, ki nem. A szerencsések, akik átmentek a szűrőn, a rákövetkező héten is felléphettek, bekerültek a klubba. Jerry volt a műsorvezető azon a hétfőn, amikor én és még két haverom felmerészkedtünk a színpadra. Mindhármunkat beválogatott. Ezt mindenképpen Jerry Seinfeldnek köszönhetem.

Az első filmszerepét 26 évesen kapta, anélkül, hogy bármiféle színészi tapasztalattal rendelkezett volna. Ez volt Barry Levinson első filmje, az Étkezde. Olyan ígéretes kezdőkkel került egy társaságba, mint Mickey Rourke, Kevin Bacon, Steve Guttenberg és Daniel Stern. Szemben önnel, nekik azért már volt egy-két szerep a hátuk mögött.

Paul Reiser – “Nuance” from DINER (1982)

Buy this film here: http://tinyurl.com/BuyDinerFilm From the 1982 Robert Altman film DINER … this was the 1st time I saw Paul Reiser. Mickey Rourke is great in this scene without speaking a word.

Elég gyakori volt azokban az időkben, hogy a szereposztók vagy a producerek, tévések és filmesek egyaránt a standupos klubokban nézelődtek, főleg ha komikus szerepre kerestek valakit. Tudtuk előre, ha benézett valaki másnap a filmesek közül. De most, hogy ezt ilyen szépen felvezettem, el kell mondanom, hogy az én esetemben nem így történt.

Egy haveromat szúrták ki maguknak, aki egyáltalán nem úgy festett, mint én. Magas, ír-katolikus srác volt, én pedig nem voltam magas, ír-katolikus srác.

Őt hívták be, hogy találkozzon a rendezővel, Barry Levinsonnal, ő pedig megkért, hogy kísérjem el. Úgy volt, együtt ebédelünk aznap. Két hét múlva pedig már Baltimore-ban voltam az Étkezde forgatásán. Merő véletlen volt, ha már elkísértem a barátomat, engem is megnéztek, és láss csodát, én kaptam a szerepet. Eredetileg két sornyi szövegem volt összesen, de Barry Levinson mindenkit buzdított, hogy bátran improvizáljon. Nem kellett kétszer mondania.

Az Étkezdét 1982-ben mutatták be, ugyanebben az évben került mozikba Eddie Murphy első filmje, a 48 óra is. A nyolcvanas években Murphy a legmenőbb fiatal komikusok közé tartozott, a Beverly Hills-i zsaru pedig végképp sztárt csinált belőle. Ön is feltűnik a filmben és majdnem az összes folytatásában. Ismerték már egymást Murphyvel korábbról, a standupos időkből, a New York-i komikuskörökből?

Ismertük egymást, igen. Kezdő komikusként New Yorkban éltem, Eddie pedig nem messze a várostól, Long Islanden lakott. Vagyis egy másik világban. Minden, ami Manhattanen kívül esett, egy másik világ volt. De nem volt olyan nap, hogy ne hallottunk volna erről a fiatal srácról, mindenki áradozott, hogy micsoda tehetség.

Azon morfondíroztam, vajon milyen vicces lehet valaki, ha még csak 16 éves. Aztán Eddie egyszer bejött a klubba, és megtudtam. Leesett az állunk.

Jó, talán akkor már a tizenhetet is betölthette. Elképesztően vicces, magabiztos és megnyerő alak volt már akkor is. Lógni nem lógtunk együtt, de ismertük egymást. A klub tulajai a menedzselését is elvállalták, pedig soha nem csináltak ilyet, nem tehetséggondozók, hanem bártulajdonosok voltak, de Murphyben akkora lehetőséget láttak, hogy nem akarták elszalasztani.

A Beverly Hills-i zsaruban ezek szerint két régi ismerős találkozott.

Megkönnyítette a munkát, hogy ismertem mér Eddie-t. Volt mire építeni, könnyebben ment a vicccsinálás. Egyetlen sort szoktak idézgetni a filmjeimből, ha itt-ott felismernek, ez az egy sor pedig a Beverly Hills-i zsaruból van: „This is not my locker” (Ez nem az én öltőzőszekrényem).

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.