 © Stiller Ákos |
A két férfit a közelben álló rendőrök fogták el, majd előállították őket a XIII. kerületi kapitányságra, azóta kihallgatásuk is megkezdődött.
Az ügy előzménye, hogy március 20-án az iroda egyik alkalmazottja összetűzésbe került egy vásárlóval, aki a Hungarica együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni. Ezt követően április 1-jén hajnalban Molotov-koktélt dobtak az irodára, amely teljesen kiégett.
Hétfőn este több százan gyűltek össze a jegyiroda bejárata előtt, hogy tiltakozzanak egy szélsőjobbos honlap délutánra meghirdetett akciója ellen. A rendőrök mozgósorfalat alkotva szorították ki mindkét csoportot a környékről, a két rendezvény szervezője ellen gyülekezési joggal visszaélés miatt indított a rendőrség eljárást.
Az ellendemonstrációt Szabó Győző, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője szervezte. Mint az MTI-nek elmondta, azzal a céllal, hogy "a fasiszta kisebbséggel szemben" megmutassák, hogy sokkal többen vannak. A nagy létszámban kivonult rendőrök többször felszólították a 300-400 fős tömeget, hogy tegyék szabaddá az utat, mivel az emberek teljesen megtöltötték a kereszteződést. A spontán akció abbahagyására a rendőrség többször felszólított, Szabó Győző is arra kérte a villámcsődület résztvevőit, hogy térjenek haza.