szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Elítélte az RTL Klub riporterének rabosítását szerdán az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője. Haraszti Miklós egyúttal a sajtóval kapcsolatos igazságszolgáltatási szabályok régóta esedékes reformját kérte a magyar hatóságoktól.

Polgár Gézát az uniós mozgássérült parkoló igazolványok hamisításáról készített oknyomozó riportja miatt rabosította a BRFK. Az újságírót előbb tanúként hallgatták meg az ügyben, később azonban bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsították meg.

Haraszti véleménye szerint a riporter esete azt mutatja, hogy a magyar igazságszolgáltatási szervek gyakorlatába továbbra sem tartozik bele a sajtószabadság tudatos védelme. A hatóságok nem veszik figyelembe sem a sajtószabadságot védő nemzetközi normákat, sem a magyar alkotmánybíróság korábbi útmutatásait.

"Magyarországon a nyilvánosság, a közügyek átláthatósága nem védendő érték a büntető szabályok és az igazságszolgáltatás szemében. Az oknyomozó újságíró továbbra is büntethető titoksértésért, holott demokráciában civilek ezért nem vonhatók felelősségre, az csakis hivatali bűncselekmény lehet" - hívta fel rá a figyelmet, hozzátéve: "Ilyen körülmények között Magyarországon egyelőre szóba sem jöhetett az ezen is túllépő, modern nyilvánosságvédő szabály, vagyis az újságíró bizalmas forrásainak védelme, az a joga, hogy tanúskodnia se kelljen információinak eredetéről. Ezt az ügyvédekéhez, politikusokéhoz és lelkészekéhez hasonló forrásvédelmi médiajogosítványt az elmúlt években sorra törvénybe foglalták már Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban éppúgy, mint a Budapesttől keletre fekvő országokban."

Az EBESZ-sajtóképviselője hangsúlyozta, hogy demokráciában az ügyészég nem kezelheti az újságírót saját "noteszeként", egyfajta segédnyomozóként, akit a törvény erejénél fogva kötelez együttműködésre. Ez a magatartás nem segíti, éppen ellenkezőleg, elfojtja a társadalmi nyilvánosságot, és elrettent a közügyek kritikus megtárgyalásától.

Különösen sérelmesnek találta, hogy bár a riporter nem tartott igényt forrásai védelmére, és kész volt tanúként együttműködni, információit "bezsebelve" mégis gyanúsítottá nyilvánították. Emlékeztetett arra, hogy az ügyészség hasonló módon járt el Rádi Antónia esetében is, akit, miután tanúként együttműködött, titoksértéssel vádoltak meg, és 5 évig tartó procedúrában meghurcoltak felmentéséig. 

A tényfeltáró újságírás a korrupció elleni harc egyik legfontosabb eszköze - szögezte le Haraszti. - Elengedhetetlen az is, hogy a rendőrség a sajtóügyek megítélésekor kiérlelt ügyészi instrukciók alapján járjon el, tudatosan védje a sajtószabadságot, és minden esetben mérlegelje az állampolgárok információhoz való jogát.

Többszörös megdöbbenés

A Freedom House Europe, a Független Médiaközpont, a Gıbölyös Soma Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország szervezetek megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az RTL Klub televízió egyik riportere ellen oknyomozó újságírói tevékenysége miatt büntetıeljárás indult. "Az újságíró az ingyenes parkolásra jogosító mozgássérült-igazolvány hamisításával kapcsolatos felderítı munkája során annak rendje és módja szerint végigjárta a - jelek szerint olajozottan mőködı – korrupciós gépezetet, és rejtett kamerával készített riportjában bemutatta, milyen egyszerően lehet ma Magyarországon hamis parkolóengedélyhez jutni. Munkája végeztével a televíziós riporter a megszerzett igazolványt a rendırségen leadta, és feljelentést tett az ügyben érintettek ellen. A rendıség - a híradások és az érintett televízió tájékoztatása szerint – ügyészségi állásfoglalás alapján a riporter ellen közokirat hamisításban való részvétel, azaz bőnsegédi magatartás miatt büntetıeljárást indított." - írják közleményükben.

A szervezetek rendkívül károsnak és rossz üzenetet hordozónak tartják, hogy a büntetıeljárás eszközét olyan ember ellen használják, aki nem kívánt kárt okozni a társadalomnak, hanem tevékenysége kifejezetten arra irányult, hogy káros folyamatokat mutasson be a nyilvánosságnak, és leleplezze a közokirathamisítókat. "A korrupció elleni harc hazai helyzete szempontjából pedig jelzésértékőnek tartjuk, hogy az újságíró rabosítására és büntetıeljárásba vonására ugyanaznap kerül sor, amikor a kormány egy illetékese, Kondorosi Ferenc kormánybiztos egy új, korrupció ellenes jogszabály tervezése kapcsán bejelentette, hogy „a korrupció felfedıit védelemben kell részesíteni“". - áll a közleményben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Felmentette a bíróság a Hír Tv riporterét

Felmentette másodfokon a Fővárosi Bíróság a Hír Tv riporterét, Császár Attilát, akit azért állítottak bíróság elé, mert éles lőszert találtak nála, amikor a Parlament épületébe próbált bejutni 2006 októberében.

HavariaPress Itthon

Jogsértések a Hír TV oknyomozó riportjaiban

Jogsértőnek minősítette az Országos Rádió és Televízió Testület a Hír Televízió két olyan oknyomozó riportjának egyes részleteit, amelyekben a televízió Veres János pénzügyminiszterhez kapcsolódó ügyekkel foglalkozott - írja a HavariaPress.