Bokros Lajos: „Kóros, káros, koravén kétpártrendszer”

HVG: Lapzártakor úgy fest, nem esélyes miniszterelnöknek. De lenne-e pénzügyminiszter egy olyan kormányfő mellett, akit az Országgyűlés többsége támogat, és többé-kevésbé elfogadja az ön elképzeléseit? A pozíció fontos, vagy a program?

B. L.: A program. De nincs „többé-kevésbé program”. Az a program van, amit én írtam január 23-án az Élet és Irodalomban. A szerkezeti reformok egybefüggő, radikális, kérlelhetetlen megvalósításának programja. Ezt idáig az MDF-en kívül senki nem fogadta el, sőt a kevésbé radikális reformszövetségi programot is „dermesztőnek” találták. Innen kezdve nem látom igazán az esélyét, hogy a saját programomat megvalósíthassam. Akkor pedig nincs értelme semmilyen pozíciónak. A lényeg az, hogy azoknak a szocialistáknak és szabaddemokratáknak az elképzelései, akiknek adott esetben meg kell nyomniuk a szavazógombot az akármilyen kormányfő által képviselt nézetekhez, egybeesik-e azzal, amit én írtam. Lendvai Ildikó nyilván azért zárta ki az első percben az én nevemet a lehetséges miniszterelnökök közül, mert nem értenek egyet az elképzeléseimmel.

HVG: 1990-ben még azt mondta: „szocialista voltam, szocialista vagyok, szocialista leszek”. Mikor és miért szakított korábbi világnézetével?

Kormányváltás - Olvassa el a legfrissebb híreket a hvg.hu-n!

© Stiller Ákos

B. L.: A Világbank munkatársaként módom volt szinte mindegyik volt szocialista ország reformtörekvéseiben tanácsadóként részt venni. Láttam, hogy az igazán hatékony, sikeres, kapitalista, de egyúttal szociális érzékenységet is mutató programokat egyes országokban magukat szocialistának nevező pártok hajtottak végre (például Csehországban), másutt magukat kereszténydemokratának nevező pártok (például Szlovákiában). Közép- és Kelet-Európában tehát semmit sem jelent az, hogy bal- vagy jobboldal, se az, hogy szocialista vagy kereszténydemokrata. Az átmeneti korszakban kétféle politika van: ésszerű és ésszerűtlen.

Ami pedig az MSZP-t illeti; amikor 1998–2002 között a Fidesz szitokszót csinált a nevemből, a szocialisták egyszer sem álltak ki mellettem azzal, hogy a Fidesz valójában az általam végrehajtott 1995-ös stabilizációból élt. Medgyessy és Gyurcsány pedig szükségesnek találta, hogy rendszeresen és nyilvánosan elhatárolódjon nemcsak az 1995–96-os tevékenységemtől, hanem a későbbi írásaimtól is. Azt mondogatták, hogy „hát még úgy gazdaságilag egyet is értenénk Bokrossal, de hát ő egy szívtelen, szociális érzékenységet nélkülöző alak”, meg hogy az én programom „élő embereken való kísérletezés” volna. Ezek után miféle sorsközösséget vállaljak velük?

HVG: Egy friss nyilatkozatában úgy fogalmazott: „a politika nem szerelemre megy, hanem érdekekre”. Az értékeknek ön szerint van-e szerepük a politikában? Az MDF vállalt értékei között szerepel például a korszerű konzervativizmus és az európai keresztény kultúra...

B. L.: Természetesen van szerepük az értékeknek a pártpolitikában, és a kérdés az, hogy ez összeegyeztethető-e az ország érdekeivel. Az ország érdeke pedig most egyfelől gazdasági fölemelkedést kíván, amihez ésszerű, reformokkal alátámasztott program kell, másfelől az, hogy megtörjük ezt a kóros, káros, koravén kétpártrendszert, amelynek két nagy pártja szinte megszólalásig hasonlít egymásra szocializációjában, a piachoz való hozzáállásában, a külföldi tőkével való kétes viszonyában.

Fontos, hogy a kis pártok megerősödjenek, közülük pedig az egyik elfogadta az én programomat, amely azok pártján áll, akik képesek és hajlandóak több munkát végezni, és ez után becsületesen adót fizetni. Ez alapvetően a középosztályt jelenti, és mindenkit, aki törekszik rá, hogy belépjen a középosztályba.

© Túry Gergely

HVG: És mi van azokkal, akik törekednének rá, hogy bejussanak a középosztályba, de nem képesek erre?

B. L.: Nekik éppen azokra a reformokra van szükségük, amelyek lehetővé teszik, hogy oktatással elinduljanak a felemelkedés útján a munka világába, ki a szociális függőségből. A szociális érzékenység ugyanis nem a baloldal monopóliuma. Nyugat-Európában a kereszténydemokrata, keresztényszocialista pártok legalább annyira a leszakadó rétegek pártján állnak, mint a szociáldemokraták. A különbség az, hogy a szociáldemokraták ezt komoly mértékű jövedelemelvonással és -újraelosztással képzelik, és a támogatásból nemcsak a rászorultak, hanem alanyi jogon mindenki részesül.

Én ezt már 1995-ben is elutasítottam, ilyen értelemben az egy kapitalista, nem szocialista program volt. A gazdasági növekedéshez kisméretű, hatékony, jó minőségű közszolgáltatásokra képes állam kell, amely csak a rászorultakat támogatja. Ezt nevezhetjük baloldalinak, jobboldalinak, akárminek.

HVG: Leginkább neoliberálisnak szokták önt címkézni. Elfogadja? Különösen most, hogy például Gordon Brown brit kormányfő is kijelentette: „véget ért a szabadpiaci verseny önirányító erejébe vetett hit korszaka”...

B. L.: Az államnak eddig is komoly szabályozó, felügyelő szerepe volt. Ebben az értelemben a neoliberális jelző teljesen értelmetlen. A mostani világválság fő oka az, hogy az állam egyes területeket egyáltalában nem szabályozott, másokat túlszabályozott, ismét másokat pedig rosszul szabályozott. Nem piaci, hanem állami, kormányzati kudarcról van szó.

HVG: Miként vélekedik azokról, akik – mint például Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász – keveslik a recesszió megállítása végett a gazdaságba öntött amerikai és európai állami pénzeket? Egyesek szerint idehaza is helye volna az állami keresletösztönzésnek, az intézményi reformok viszont éppen most csak a válságot mélyítenék...

B. L.: Ilyen szörnyű globális válsághelyzetben időlegesen, korlátozott mértékben elfogadható az állami keresletösztönzés. Helyes, hogy élnek vele olyan országok, amelyek ezt megengedhetik maguknak. De mi nem, mert fölöslegesen keresletösztönző gazdaságpolitikát folytattunk akkor, amikor – 2001 és 2006 között – egyébként is remekül ment a vállalati és a lakossági kereslet. Túlfűtötték a gazdaságot, ami kétszer is 10 százalékhoz közel álló deficithez vezetett, ráadásul rendes növekedés sem jött ki belőle, mert egy kicsi, nyitott gazdaságban ez mind az importkeresletet gerjeszti.

HVG: Mintha a nemzetközi szervezetek – például az IMF – most fontosabbnak tartanák, hogy gazdasági és politikai értelemben ne dőljön be egy ország, mint hogy tizedszázalékra betartson egy deficitmutatót. Nem lehetne tőlük újabb, olcsó kölcsönöket szerezni ahhoz, hogy az intézményi reformok ára ne a gazdaság mélyhűtése legyen?

B. L.: Ilyen kölcsönök szerzésének esélye nulla, ezek a szervezetek ugyanis tudják, hogy a dolog azon múlik, mit gondolnak a piacok. Márpedig lényegesen alacsonyabb kamatok és lényegesen magasabb deficit esetén a piacok az államcsőd és a valutaválság rémképét látják kibontakozni. A szerkezeti reformokhoz nem kell külső forrás, ellenkezőleg, a reformok állítanák elő a fenntartható költségvetési pályát.

HVG: Mit üzen azoknak a választóknak, akik azért szavaznának az ön által vezetett listára, mert azt szeretnék, hogy képviselje őket az EU képviselőházában, miközben ön egyfolytában más pozícióra jelentkezik itthon?

B. L.: Ezt visszautasítom, nem jelentkezem semmire. Csak annyit mondtam, hogy ha saját programom megvalósítására kérnek föl, akkor nem mondok nemet.

HVG: Egy minapi nyilatkozatában egyetértőleg hivatkozott Václav Klaus bizonyos politikai nézeteire. Márpedig az ő euroszkeptikus pártja bejelentette, hogy hátat fordít az Európai Néppártnak, és a hasonszőrű brit konzervatívokkal új frakciót alakít. Esetleg kivinné az MDF-et az Európai Néppártból? Vagy az ön által vezetett MDF-csoport változatlanul egy frakcióban ül majd a fideszes Schmitt Pállal és Szájer Józseffel, szemben a szocialista Göncz Kingával?

B. L.: Nem én vagyok az MDF pártpolitikai vonalának meghatározója, nem is vagyok tagja az MDF-nek. Azt gondolom, a néppárti frakcióban ülnénk, az MDF ennek a pártcsaládnak a tagja. Az Európai Parlamentben muszáj valamilyen frakcióhoz tartozni ahhoz, hogy az ember megszólalási lehetőséget kapjon, valamilyen bizottságba bekerüljön. Én az EP-ben is azt fogom képviselni, hogy a szűkkeblű nacionalista elzárkózás helyett minden módon erősítsük az unió egységét. Ha ugyanis nem volna az EU, tavaly októberben csődbe ment volna ez az ország.

KOCSIS GYÖRGYI